karesz játszótere

teremtés csodája

vasárnap, december 25th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Ott ült a kiságy mellett és nézte, nem tudott betelni a látásával, a meg-megrezdülő kis kezek látványával, a lábacskák rugdalózó mozdulataival, a Teremtésnek ezzel a csodájával, amihez milliárdnyi egybeesés kellett, biológia és lélek összeérő dolgai, kérés és hűség, és hiszem, hogy legelsősorban egy Odaföntről küldött akarat, ami nem más, mint ajándékozó irgalom, bizalom és biztatás.

Schäffer Erzsébet: A szőlővirág illata

dolgok a helyükön

szombat, december 24th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

…A jövendőbeli férjemet mindig ugyanabban a szürke, kézzel kötött pulóverben láttam, kicsit lógott rajta, és egy kord farmerban járt, bakancsban. Anyakönyvvezető, csütörtökök dél, január. Nem akartam túlöltözni ezt a fiút…

– Bakancsban ment tehát az esküvőjére?

– És meggypiros kötényruhában. Az anyakönyvvezető elképedt, azt kérdezte, hol a menyasszony. Mert a vőlegény ott állt talpig ballagási öltönyben. Boldogító nagy pofon volt. Mert a bizonyosságot, a dolgok helyén kezelését, elköteleződést éreztem abban a fiúban, aki a társam lett.

Kit ad Isten? – Schäffer Erzsébet

magyarság

kedd, december 20th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

„Magyar vagyok. Természetem komoly,
Mint hegedűink első hangjai;
Ajkamra fel-felröppen a mosoly
De nevetésem ritkán hallani.”

Igen, a nemesveretű ember definíciója ez, aki az életet komolyan veszi, ahol a nevetés nehezen születik a szenvedett testből, az emlékező és megtartó lélekből. De ez a komolyság, derült, mint a hegedűk első hangjai. Fényes, okos komolyság ez, mely elválasztja magát a komorságtól, a búslakodástól. Ez a nemes természet, mely az idegent barátsággal és szívesen vendégli, gyermekeit a komoly életre, hazafiságra, kultúrára neveli. Az asszonyt, a leányt szíve mélyéből tiszteli, szereti, becsüli és a házzal, a ház állandóságával fejezi ki az életszövetséget, a házasságot.

Latinovits Zoltán: Verset mondok.
Petőfi Sándorról ír.

játékról

hétfő, december 19th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Az az ember, aki gyermekkorában nem tanult meg szépet és jót alkotni, az egész életében a mások feletti uralkodásban, erőszakban keres kielégülést. Mit tud a gyermek szépet és jót alkotni? Játékot, játszást. Egy szép ének, egy táncos játék, amikor egymás kezét fogva dalolnak és körbe járnak, az maga a műalkotás, éppen úgy, mint egy rongybaba, vagy csutkaló. Művészet, mert utánzás, szerep vállalása, eljátszása. A hagyományban kialakított, egyszerű, mindenki számára könnyen elsajátítható forma. Ez az igazi játék.

A játék ma pontosan az ellenkezőjét jelenti. Ma a játék, versengés. (…) Ki a jobb, a gyorsabb, az erősebb, az ügyesebb, a szebb. (…) Versengés van a politikában, a gazdaságban, a harctereken, de már a művészetekben is. Már van énekverseny, szépségverseny. Hegedű- vagy zongoraverseny, táncverseny, a sportról nem is beszélve. Mert a sportversenyeket is játéknak nevezzük már, olimpiai „játékokat” rendezünk. De ahol egy győztes van, az már nem játék, mert ott több a vesztes. A néphagyomány játékaiban nincs versengés. Nem csak a magyarban, az egész emberiség hagyományos, régi játékaiból hiányzik a versengés. Még az olyan játékokban sincs, mint a méta, pedig abban futni, a labdát ütni és dobni is kell. Ha az ütők elvétik a labdát, helyet cserélnek a futókkal, szerepcsere van csak, de nincs első, második, bajnok és vesztes. A játék nem a győzelem, hanem az együttműködés, a szolidaritás élményét adta. Aki megtanulta és megszerette a játékot, az már nem a másik legyőzésében, megalázásában leli az örömét. A játék, a művészet közösséget teremt. Ez a gyermekjátékok, az együtt éneklés, az együtt táncolás óriási jelentősége, hogy az összetartozás, a valakikhez tartozás örömét adja, és csak ez győzi le az elmagányosodott ember szorongását.

Andrásfalvy Bertalan

forrás: folkrádió

vissza az elfeledetthez

vasárnap, december 18th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

„Nem értek egyet az ún. újító rendezőkkel, akik általában Sztanyiszlavszkij szavai szerint ál-újítók és álművészek, nem kell minden áron újat akarni, hanem elég nekünk az, hogyha megtanuljuk, ami már egyszer megvolt, tehát visszamegyünk oda, amit elfelejtettünk és elkezdjük az szakmánkat újra tanulni, mert sajnos elfelejtettük.”

Latinovits Zoltán: Verset mondok

Régi karácsonyok

vasárnap, december 18th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Úgy volt az, hogy ötesztendős asszony voltam, s már a hetedik helyt laktam. Szegény urammal úgy voltunk, mint a madarak. Összekőttünk, nem volt semmink. Oda akarok kilyukadni, hogy mivel hogy most karácsony jő, eszembe jutott az a valamikori karácsony, amelyik nehéz volt, s mégis olyan igazi szép karácsony volt.
Dolgozgattunk, mint szegény emberek, Isten kegyelmiből egy kis disznócskát vágtunk, meg aztán a kicsi családomnak, a két gyermeknek úgy varrtam meg a kicsi ruhácskát éjszaka, hogy ne lássák: Azt hozta az angyal. Meg edénykét, amiből egyenek. Meg az uramnak is úgy csináltam meg az ingét, hogy ne lássa, tudjon örvendeni neki. Így aztán eljött a karácsony szombatja. Falusi asszony nem úgy van, hogy kéznél van minden. Meg kelletett süssek mindent: kenyeret, kalácsot. Hát felkőttem én még két órakor, megsütöttem a kenyeret, a kalácsot. Mikor a kicsi gyermekeim felkőttek, azt kérdezték:
– Édesanyám, hányat kell még aludjunk, hogy jüjjen az angyal?
Megsimogattam őket, megcsókoltam. Ki nem szereti az o kicsinyeit!
– Tudjátok, mit? Nem kell többet aludjatok, ma öste jün az angyal. Már járt is itt valahol, a kert alatt. Mikor mentem ki, nézzétek, mit kaptam: két csuprocskát, s a két csuporban két kicsi kalács. Nézzétek, milyen. pirosra van sülve! Látjátok? Jók voltatok, szót fogadtatok, esténkint imádkoztatok, most nektek ilyen szép fényes hajú kalácsot hozott. Még melegecske.
Kicsi butácskák, csak pislogtak rám, tartották a kicsi tenyerüket, beléborítottam a csuporból a kalácsot.
– Édesanyám, hát az angyalka tud ilyen szép kalácsot sütni? Beléharaphatunk?
– Megkezdhetitek, persze, beléharaphattok, csak először meg kell köszönni a Jézuskának, hogy nektek ilyen elore küldött angyalfiát.
Hát szépen letérgyeltek, persze az agyagos padló fel volt tapasztva, s a két kicsi elmondta az asztali áldást:
Mindenek szemei tereád néznek, édes Istenem, te adsz eledelt alkalmas időben, te töltesz be minden élőlényt a te áldásoddal, ámen.
Akkor aztán akkorát haraptak a kalácsból, hogy még most is örvendek, ha rá gondolok. Csak úgy ropogott a haja a kis egérfogacskáik között. Aztán persze nem volt sok idom gyönyörködni, mert sok dolgom volt. Kellett készíteni az ünnepre, mert akkoriban úgy volt, hogy ünnep első napján nem volt szabad semmit se készíteni. Örvendtek, hogy estére megjön az angyal. Nem volt akkora karácsonyfa, mint amilyen a mai házakban, a városi blokkokban, hogy a földtől a plafonig. Honnét, honnét nem, az uram összeszedett vagy hat-nyolc fenyőgallyat, egy fára rádrótozta a fenyogallyakat, még a végin én is azt hittem, hogy igazi karácsonyfa. Annak előtte való napokban olyan magamfőzte szaloncukrot csináltam, selyempapírt vettem, megvagdostam a szélit, belecsomagoltam a cukrot, s úgy tettem a fára. Megaranyoztam a diót, legyen aranydió is, hozott az uram mogyorót, piros almát, azokat is fölaggattuk a fára, ilyen volt az akkori karácsonyfa. Egyszerű viaszgyertyát aggattunk reája, csillagszóró eszünkbe se jutott.
A mai karácsonyfán sok a szaloncukor, csokoládé, viaszgyertya, csillagszóró, villanyvilágítású gyertyák. A karácsonyfa alatt rengeteg játék, de olyan közömbösen állják körül! Mi hiányzik a mai szentestén? Talán a szeretet? Talán a meghittség? Gazdag ajándékok, közömbös arcok. Nem az az öröm, nem az a boldogság, ami az én gyermekeim arcán volt. Reggel felébredtek:
– Nézd meg, járt-e az angyal?
Nagyon örvendtek annak az egyszerű ajándéknak: kicsi tányér, ing, csupor, kötény. A csuporban dió, alma. Uram is megkapta a maga ajándékát. Nekem maradt az az öröm, hogy az enyémeknek tudtam örömet szerezni. Minden volt, mint más háznál, csak éppen pénz nem volt. El voltam keseredve: mi lesz most, ha jönnek a kántálók! Tudunk adni nekiek valamit?
Elmentem öreg szüleimhez, megkérdezni: tudnake kölcsönözni vaj egypár lejt. Nem messze laktak tőlem.
Mielőtt bekopogtam volna, megkérdeztem:
– Szabad kántálni?
Hallom édesanyám jól ismert hangját:
– Szabad.
Elkezdtem szépen az éneket:
Betlehemi pusztán örvendetes hír van…
Ráismert a hangomra, s ott bent, reszketeg hangjukkal ok is kísérték az én kántálásomat. Mikorra elvégeztem a kántálást, elmondtam a beköszöntőt:
Eljött a vendég, kit a világ vára,
Megnyílt általa az egeknek vára.
Az áldott csemete az égből leszálla,
Értünk az Atyához kezesnek beálla.
Számunkra adjon jó időket,
S áldással befolyó sok jó esztendőket.

Bémentem, megcsókoltam őket. Eldiskuráltunk, s elmondtam, hogy a kicsi karácsonyfa megvan, éjszaka az urammal feldíszítjük. Elbeszélgettük az efféle alkalomhoz illő dolgokat, de biza nem volt lelkem pénzt kérni. Elköszöntem szépen, kívántam boldog felvirradást, s boldog ünnepeket. Indultam haza. Ahogy mentem keresztül a kerteken, igen nagyon megkeseredtem. Megálltam, s kisírtam magamat atyásan. Kisírt szemmel érkeztem haza. Szegény uram, amikor meglátott:
– Zsuzsika, miért sírtál, fiam? Baj van apádékkal?
– Dehogy van baj!
– Akkor miért sírtál?
– Sírt a bosszúság. Csak erősen hideg van, kicsípte az arcomat.
Nem feszegette tovább a kérdést. Hát egyszer megzörgetik az ablakot:
– Szabad kántálni?
Megreszketett a csontomban a velő. Uram rávágja, hogy Szabad. Hát elkezdik, hogy: Mostan kinyílt egy szép rózsavirág – a kántáló éneket. Én pedig reszkettem, hogy már én mit tudjak ezeknek adni. De mikor elvégezték a kántálást s a beköszöntést, uram mondja:
– Gyertek bé!
Gondolom: Ennek is elment a sütnivalója. Há mért hívja bé ezeket az asszonyokat! De uram egy-kettő kivette a kalácsot az almáriomból, három felé vágta a három cigánynénak. Felment a hiúba, hozott egy tál diót, egy tál almát, beléöntötte a szatyorba. Meg voltak elégedve ok is, s ekkor megtelt az én lelkem is nyugalommal: lámcsak, el lehetett intézni, akiben jó érzés van és szeretet. A három cigányné elment nagy boldogan, sén újból sírva fakadtam.
– Mi baj van? Megint sírsz?
– Most már örömömben sírtam, hogy olyan embert rendelt nekem az Isten, akinek a nehézségekben is jár az esze.
– Tudod, mikor jöttem haza, azért fakadtam sírva, mert nincs pénz a háznál.
– Ó, fiam, amíg kenyér van, kalács van, van apróság, dió, hát szabad ezen búsulni?
Akkor megtanultam, hogy a családban a legnagyobb gazdagság a megelégedés. Ha szegény is vagy, ha van megértés, annál nincs nagyobb kincs. Mert igen szegények voltunk, gyermekeink mégis boldogan emlékeztek az összetákolt karácsonyfára. Egyszer azt mondja nekem a lányom:
– Édesanyám, miért nincs máma olyan boldog karácsony? Én most megcsinálok mindent: tésztát sütök, a karácsonyfa a földtől a plafonig ér. Csak nincs meg az a szeretet, csak a szeretetlenség. Miért van ez így?
Erre nem tud felelni a világon senki se.

Tedd meg mégis valahogy

vasárnap, december 18th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Az ember sokszor mértéktelen,
Ésszerűtlen, s egoista.
Bocsáss meg mégis, valahogy!

Ha kedves vagy,
Vádolhatnak önző,
Hátsó szándékkal,
Légy kedves mégis, valahogy!

Ha sikeres vagy,
Nyersz majd hamis barátokat
És igaz ellenségeket:
Törekedj a sikerre mégis, valahogy!

Ha nyílt vagy és őszinte,
Lehet, hogy becsapnak,
Légy nyílt és őszinte mégis, valahogy!

Amit éveken át építesz,
Lerombolják egy éjszaka alatt.
Építs mégis, valahogy!

Ha nyugalomra és boldogságra lelsz,
Irigyek lehetnek rád:
Légy boldog mégis, valahogy!

A jót, amit ma teszel,
Elfelejtik másnapra:
Tedd a jót mégis, valahogy!

Kalkuttai Boldog Teréz

képmásból szemezgetve

vasárnap, december 11th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Decemberben

„Nem az a baj, hogy felgyorsultak a dolgok, hanem hogy nincs idő befogadni, feldolgozni, megszeretni azt a keveset se, ami igazán meg akar szólítani. Tarkovszkij filmjeit hosszú évekig játszották a mozik, mert persze még léteztek mozik is. Mára ezekből csak egy-két hírmondó maradt a pattogatott kukis, szórakoztató üzemegységek tengerében.” (Ákos)

„… a profi szerző leül és ír. Biztosan vannak műfajok, amelyekben ez lehetséges, egy regényíró talán tényleg tud így dolgozni, de a líra örök jelen idejű, egyes szám első személyű műfaj. Itt az ember a saját belső rezdüléseiből él, bármilyen viccesen hangozzék is ez. Ezt ihlet nélkül, puszta profizmusból nem lehet csinálni. Próbálkozni lehet, olyan is, amit írnak.” (Ákos)

„Egy férfi ölelése biztosan jobban melegít, mint a női egyenjogúság örömtüzei.” (Ákos)

„Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérni hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk.” (Pilinszky János: Hitünk titkairól)

… és még van bőven.

Nagyapám tanítása

kedd, november 29th, 2011 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

– Idefigyelj – mondta komoran -, ha egyszer megígérted valakinek, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszel, és nem vagy ott időben, csak két mentséged lehet: meghaltál, vagy olyan beteg vagy, hogy mozdulni se tudsz! Hogy nem haltál meg, azt látom. Nos, mi a betegség, hadd hívjam a doktort?!
Elmondtam neki szorongva ott a sötétben, hogy mi történt. Nagyapám szó nélkül végighallgatott. Mikor aztán kifogytam a szóból, megszólalt. Súlyos, lassú beszéddel.
– Idefigyelj – mondta. – Vannak emberek ezen a földön, akik úgy dobálják ide-oda a szavakat, meg az ígéreteket, hogy azoknak semmi értékük nincsen többé. Mi, Wassok nem ezek közé tartozunk. Ha mi mondunk valamit, az áll, mint a sziklakő. Ha mi a szavunkat adjuk, azt tartjuk is, ha belepusztulunk is! Érted?
– Értem – hebegtem megrendülve.
– Dehogyis érted – csapott le reám a szava -, de elmagyarázom úgy, hogy megértsed. Látod itt a mellényem zsebében az aranyórát? Nagyapámtól kaptam, amikor leérettségiztem. Amikor leérettségizel, a tied lesz. Ez az óra számomra minden csecsebecsénél értékesebb. De ellophatod. Visszaadhatod, vagy megtérítheted az árát. Ellophatod valakinek a lovát, a tehenét, ökrét, vadászpuskáját. Mindenét ellophatod és visszaadhatod megint, vagy megtérítheted az árát. Csak egy valamit, ha ellopsz valakitől, nem térítheted meg soha. S ez az idő! Ha valakinek az idejét lopod, azt úgy megloptad, hogy soha jóvá nem teheted. A várakozásban eltelt időt semmi hatalom a földön nem hozhatja vissza. Nincs, eltelt, vége. Örökre elveszett, és te voltál az, aki a jóvátehetetlen veszteséget okoztad. Érted?
Értettem. Úgy megértettem, hogy attól a naptól kezdve, ha valakinek szavamat adom, hogy ekkor és ekkor itt vagy amott leszek – akkor már ott vagyok öt perccel azelőtt, még ha vénasszonyok esnek is az égből, ahogy drága jó nagyapám szokta volt mondani. Erre neveltem gyermekeimet és unokáimat is. Nem azért, mert késni neveletlenség, hanem mert több annál. Aki öt percet késik, az öt percet ellop valakinek az életéből, amit nem tehet jóvá soha.
– A megbízható embert még ellensége is tiszteli – mondta volt nagyapám -, mert a megbízható ember a társadalom sziklaköve, amire országot lehet építeni. A többi szemét, amit elfú a szél…”

Wass Albert

(forrás: idezet.wordpress.com)

Tags: Wass Albert

Fröccshatározó

vasárnap, november 6th, 2011 | Besorolás nélkül | 1 hozzászólás

Lencsibubu falán felfüggesztett Fröccshatározóval már régóta szemezek. Most végre elküldte nekem is, így közkinccsé tudom tenni. De csak a szövegét magát, a képet megtartom magamnak :))

Kisfröccs

1 dl bor + 1 dl szódavíz. Fütty vagy Rövidlépés néven is ismert, merthogy gyorsan egy „füttyre” ihatta meg a szomjazó, József Attila szerint.

Nagyfröccs

2 dl bor + 1 dl szódavíz. Más néven Hajtás vagy Húzás, mert egy hajtásra, vagy húzásra lehetett a gallér mögé küldeni, írta Móra Ferenc.

Hosszúlépés

1 dl bor + 2 dl szódavíz. Más néven Fordított.

Házmester

3 dl bor + 2 dl szódavíz.

Viceházmester

2 dl bor + 3 dl szódavíz.

Háziúr

4 dl bor + 1 dl szódavíz. Egyes helyeken Bivalycsók vagy Nagy házmester, máshol Tömbházmester.

Lakófröccs

1 dl bor + 4 dl szódavíz. Másként Kis házmester.

Krúdy-fröccs

9 dl bor + 1 dl szóda. Az író szerint ilyen arányban a víz „megnevetteti” a bort.

Sóherfröccs

1 dl bor + 9 dl szóda. Nevezett Távolugrásnak is. Sóher, mert a 9 dl szódához az 1 dl bor megy „ízesítőnek”.

Deákbólé

A Sóherfröccs egy fajtája. Nagyon kevés alkohol megcsapatva nagyon sok szódavízzel, a szarvasi főiskolások receptje alapján.

Góréfröccs

Egy pohár (1 dl vagy 2 dl) borhoz pont egy spriccentésnyi szódavíz kerül, amennyi még a pohárban elfér. Nevezik Ijesztettnek is, mert a szódával épp csak megijesztjük a bort.

Polgármester

6 dl bor + 4 dl szóda.

Diákfröccs

A pohárnyi szódavízhez épp csak hozzálöttyintünk egy kevés bort.

Színészfröccs

Igen szegény ital. Krúdy szerint 2 dl szódavíz és az is csak „langyosan”.

Mafla vagy Maflás

0,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz.

Csatos

1 liter bor + 0,5 liter szódavíz. Az elvitelre, vagy üvegbe mért fröccsök másik fajtája, pont egy kristályvizes üvegnyi – így könnyen haza lehetett vinni. Van ahol Ampullának nevezték.

Lámpás

1,5 liter bor + 0,5 liter szódavíz. Az elvitelre, vagy üvegbe mért fröccsök másika. Aki ilyet ivott, lámpással kereshette a józanságát – írta róla egy elbeszélésében Babay József.

Magyar-Angol

6 dl bor + 3 dl szódavíz, az emlékezetes mérkőzés tiszteletére. Nevezik Wembley-fröccsnek, vagy Puskás-fröccsnek is, ekkor azonban olaszrizlingből kell készülnie.