karesz játszótere

to the hills

vasárnap, szeptember 23rd, 2012 | Besorolás nélkül | 3 hozzászólás

To the hills I lift my eyes,
The distant hills before me;
Hills that rise to reach the skies,
And spread their glory o’er me.
Planted by omnipotent hand,
By divine appointment they stand,
To the hills I lift my eyes,
The beckoning hills before me.

Eyes may scan the dizzy height,
And human feet stand on it;
Only faith, in mystic flight,
Can see the realms beyond it.
Steeper than the mountains of time,
Higher than the loftiest climb,
O’er the hills I lift my eyes;
From thence my help is coming.

To the hills I’ll turn again,
Away from earthly slumber,
There to gain the topmost plain;
May naught my way encumber.
On the highest summit I’ll stand,
There to view the long-promised land;
Though my eyes look to the skies,
I lift my heart to Heaven.

listen

vasárnap, szeptember 9th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

„The earth has music for those who listen.” (Shakespeare)

„Silence is a privilege.” (unknown)

Többet kéne befelé és kevesebbet kifelé.

megragadni a pillanatot

szerda, szeptember 5th, 2012 | gondolatok | Nincs hozzászólás

Mai Manó Házban, a Ritkán látott képek – Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között című kiállításon jártam ma.

Henri Cartier-Bresson Martin Munkácsi lányának, Joannak a következőket írta:
„1931-ben vagy 1932-ben történt, hogy láttam apád egy képét három fekete gyerekről, akik belefutnak a tengerbe. Meg kell mondanom, hogy ez volt az a kép, ami szikraként tüzet gyújtott bennem. Hirtelen ráébredtem, hogy a fényképezés meg tudja ragadni a pillanatban az örökkévalóságot. Ez volt az egyetlen kép, ami befolyásolt. Ebben a képben olyan intenzitás van, olyan spontaneitás, olyan életöröm, olyan csoda, hogy a mai napig elkápráztat.”