irodalom

áldomás

szombat, január 10th, 2009 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Áldott a reggel. Érezzük mind. Az áldás ott van a rigófüttyben, a birsalma virágának bársonyában, a gesztenyegyertyák mézében, az öreg fák frissen oltott, jövőnek megmentett vesszőiben, rókavonításban, egy kislány fújta furulya szavában, nehéz kézzel húzott kaszasuhintásban, az öreg szülők hűségében, Aranka mandulatejének zamatában, gyereksírásban és gyöngyöző kacagásukban. Ott az áldás az kapa nyelén, ott van csillámló vasán, a sajgó derékkal végzett munkán, a kicsírázott magokból bújt édes hajtásokon, a megpihent álmokon, reményeken és vágyakon…
Áldás van mindenen.

Tags: ,

a régi világról

vasárnap, január 4th, 2009 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Szegényebb világ volt, mégis valahogyan jobban éltünk – mondja Imre bácsi, aki filozofikus alkat. – Olyan farsangi bál, mit amilyen a mi korunkban volt…! Nem tud olyat a legmodernebb diszkó! És micsoda öröm volt, hogy disznóvágáskor nem kellett iskolába mennünk! Fogtuk a malac farkát, a hideg ujjainkra ráhúztuk a meleg körmöket. Itt kezdődött és itt végződött a világ és ennyi elég is volt. Most több kell, és mégsem elég semmi.

(forrás: Schäffer Erzsébet: Toronyiránt, utak és emberek)

Tags: ,

A könnyeid

szombat, január 3rd, 2009 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

A könny forrása a lélek. A könny mindig az emberről beszél. Az állatnak nincsenek könnyei. Csak az ember tud sírni. Boldogságnak és boldogtalanságnak egyaránt vannak könnyei. Könnyezik szívünkben a fájdalom és könnyezik az öröm. A könnyben énünk jelenik meg. A könny vallomás. A szeretet, a szerelem könnyekkel is beszélhet. Az irgalomnak, a jóságnak is vannak könnyei. A gyűlölet és harag szárazon hagyja a szemet. A félelem és a gyávaság nyüszítő sírása igazán nem könny. A könnyeket soha nem szabad szégyellni. Minden könny nagyon emberi. Nagyon Te. Nagyon Ő. Csodálatosak a könnyben úszó szemek. A könnynek hatalma van. Meglágyítja e kemény szíveket. A durvát megszelídíti és a kegyetlenből irgalmat vált ki. Vannak könnyeid? Kincsek az arcodon. (Az érted sírt könnyek, ha tudnál róluk, gazdaggá, boldoggá tehetnének!) Könnyeidben elsírod az elmondhatatlant. Könnyeidről írok, pedig öröm a célom. Tévedek? Nem. Könny és öröm ikertestvérek. Ízlelgesd meg könnyeidet. Nem csupán sós, de mindegyiknek öröm íze is van.

(forrás: Mácz István: Örülj velem!)

Tags:

A mosolyod

szombat, január 3rd, 2009 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Belső fény az arcodon és mások arcán. A mosoly a lélek derűje. Mosolyban szép az arc. Az arc legszebb dísze a mosoly. A mosolyban a lélek bizalma néz a világra. Szebb a világ, ha mosolyogva nézed. Mosollyal az arcodon másként látod az embereket. Igazabb és jobbik énjük jelenik meg előtted. Mosolygó arcot kinek van ereje megütni? A mosolyt senkinek nincs bátorsága összetörni. Mosolyra mosoly a válasz. Majdnem mindig. A mosolyban a szeretet bujkál. A kezed nyújtani nem mindig mered, de mosollyal bárkihez közeledni mersz. Ha mosolygó ember köszön rád, szíved felderül és mondod, jöjj közelebb! Parkosítjuk a városokat, utcákat. Miért nem kiáltjuk: mosolyogjatok emberek! A város utcái lennének emberibbek. Virág és mosoly. Az utcán. És mindenütt. Mosolyogjatok egymásra, emberek! A mosoly az öröm fénye. Napfénynél melegebb. Mosolyogj. Mosolyod belsıdbıl fakad és elsınek téged ragyog be. Kívül, belül. Azután másokat. Osszad mosolyod. Nem fogy el. Olyan, mint a láng, csak nem tüzet gyújt, hanem újabb mosolyokat az arcokon és szívekben örömet.

(forrás: Mácz István: Örülj velem!)

Tags:

Weöres Sándor: Suite Burlesque

szerda, december 31st, 2008 | Besorolás nélkül | 2 hozzászólás

Vagyok finom, mimóza lélek,
tyúkot lopok, disznót herélek,
És majd mikor elvisz az ördög,
azt mondom mélán, hogy csütörtök.

Megint megcsókolom röcsögei meghitt kis trágyadombom,
Mert nekem ez a hely itt szent emlék.
Apám, a bús lázadó-öklű földnélküli törpebirtokos
hat métereset köpött itt egy vasárnapon az úri ég felé,
a hajnalcsillag is boldogan neveté.

Tegnap még finoméla-paprikást ettem gitárkörítéssel,
Ma már megvakarom, akárhol viszkessen is.
Leegyszerűsödtem.

Tenyeremen hordom a gyárkéményeket pacsirtaszagú kedvesemmel,
És mézes búzatáblák közt lihegem az örömös tavaszt.
Csókjainkból az Isten mint vérrózsa kacagva kivirágzik.

Vagyok finom, mimóza lélek
tyúkot lopok, disznót herélek,
És majd mikor elvisz az ördög,
azt mondom mélán, hogy csütörtök.

Ugye eljön a bárba, ahol a dzsessz muzsikál
Búval illalulla drága, akad még egy üres szívkamrája?
Az ugye nekem dukál.

Magának pali minden Pista, akár sintér, akár sipista
Búval illalulla drága…

Ma foglalt a szívem, de várjon rám híven
Ha késik se pihen a mámor.
Ma még mással futok, és csalni se tudok
Majd végére jutok de máskor.

Száz titok a szívemben érik, eljutok a szenvedélyig,
Ma foglalt a szívem, de várjon rám híven,
Ha késik se pihen a mámor.

Fülembe mászott a kauri zabkár,
és a szú kimarta alólam az ágyat.
Kerestem valami keményet,
És találtam valami lágyat.
Csikoricsí, csikoricsá, csikoripassz.

A jobbomon szent Bráma isten,
és Visnu ül a balomon.
Sívának már nem is jutott hely,
Kint fütyöget a ganajon.
Csikoricsí, csikoricsá, csikoripassz.

Vagyok finom, mimóza lélek,
tyúkot lopok, disznót herélek,
És majd mikor elvisz az ördög,
azt mondom mélán, hogy csütörtök.

Este van, csönd, utolsót böffent a Nap,
Szakszervezetbe tömörülnek fölöttünk a csillagok.
Honnan jött ez a tárulkozó mindent-mélálás?

Nézd a pörge bajszú Holdat,
két ujja közé fogja az orrát
és nyakamba loccsantja a fényt,
a fényt, a fényt, a fényt.

Régen elmúlt immáron a bronzkorszak,
Kedves rózsám, a világért elhagylak,
Nem leszek én többé a falu bolondja,
Sej-haj hacacáré, Sej-haj hacacáré
Sej-haj hacacáré – ahogy Nietzsche mondja:

Vagyok finom, mimóza lélek,
tyúkot lopok, disznót herélek,
És majd mikor elvisz az ördög,
azt mondom mélán, hogy csütörtök.

Tags:

Szabó Lőrinc: Semmiért egészen

hétfő, december 29th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Hogy rettenetes, elhiszem,
De így igaz.
Ha szeretsz, életed legyen
Öngyilkosság, vagy majdnem az.
Mit bánom én, hogy a modernek
Vagy a törvény mit követelnek;
Bent maga ura, aki rab
Volt odakint,
Én nem tudok örülni csak
A magam törvénye szerint.

Nem vagy enyém, míg magadé vagy:
Még nem szeretsz.
Míg cserébe a magadénak
Szeretnél, teher is lehetsz.
Alku, ha szent is, alku; nékem
Más kell már: Semmiért Egészen!
Két önzés titkos párbaja
Minden egyéb;
Én többet kérek: azt, hogy a
Sorsomnak alkatrésze légy.

Félek mindenkitől, beteg
S fáradt vagyok;
Kívánlak így is, meglehet,
De a hitem rég elhagyott.
Hogy minden irtózó gyanakvást
Elcsittithass, már nem tudok mást:
Mutasd meg a teljes alázat
És áldozat
Örömét és hogy a világnak
Kedvemért ellentéte vagy.

Mert míg kell csak egy árva perc,
Külön; neked,
Míg magadra gondolni mersz,
Míg sajnálod az életed,
Míg nem vagy, mint egy tárgy, olyan
Halott és akarattalan:
Addig nem vagy a többieknél
Se jobb, se több,
Addig idegen is lehetnél,
Addig énhozzám nincs közöd.

Kit törvény véd, felebarátnak
Még jó lehet;
Törvényen kívül, mint az állat,
Olyan légy, hogy szeresselek.
Mint lámpa, ha lecsavarom,
Ne élj, mikor nem akarom;
Ne szólj, ne sírj, e bonthatatlan
Börtönt ne lásd;
És én majd elvégzem magamban,
Hogy zsarnokságom megbocsásd.

Tags:

Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy

szerda, december 10th, 2008 | irodalom | 5 hozzászólás

Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

Tags: ,

ősz

szerda, november 12th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Az idei őszről csak ábrándoztam, hogy majd csinálok valami szép képet (annyira fényképezni való fények és színek vannak…). Vagy a gép nem volt nálam, vagy épp autóból csodáltam kifele a tájra amikor nem lehetett megállni, vagy nem volt megfelelő környezet a képkészítésre. Így marad az őszhangulathoz a Wass Albert verse és az Eucharist előadásában a vers. Ha lesz kép, akkor kipótlom ezt a bejegyzést. 🙂

Wass Albert: Őszi dal: szöveg és hangzó: Eucharist.

Tags: , , ,

Csikó Sándor: Mikor az ég…

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Mikor az ég alja üres
születik egy tapsifüles
Mikor az ég alján fényt lát
megkíván egy sárgarépát
Mikor az ég fénye gyenge
elindul a rengetegbe
Mikor az ég alja sárga
inába száll bátorsága
Mikor az ég éjbe úszik
örömében nagyot ugrik
Mert hol az ég alja tüzes
ül egy másik tapsifüles.

Tags:

Szabó Lőrinc: Esik a hó

hétfő, augusztus 11th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Szárnya van, de nem madár,
repülõgép, amin jár,
szél röpíti, az a gépe,
így ül a ház tetejére.
Ház tetején sok a drót:
megnézi a rádiót,
belebúj a telefonba,
lisztet rendel a malomba.
Lisztjét szórja égre-földre,
fehér lesz a világ tõle,
lisztet prüszköl hegyre-völgyre.
Fehér már a város tõle:
fehér már az utca,
fehér már a puszta,
pepita a néger,
nincs Fekete Péter,
sehol, de sehol
nincs más fekete,
csak a Bodri kutyának
az orra hegye
és reggel az utca, a puszta, a néger,
a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter
és ráadásul a rádió
mind azt kiabálja, hogy: esik a hó!

Tags: ,

« Previous Entries

Search

Olavasom