karesz játszótere

tánc

péntek, szeptember 12th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

A táncot nem tanulja a magyar nő. Vérében van. Vele születik. (Gárdonyi Géza)

Tags: idézetek

Pilinszky János: Magány, magányosan, egyedül

vasárnap, augusztus 31st, 2008 | Besorolás nélkül | 2 hozzászólás

Meglepően gyakori ez a cím, ez a szó a francia fotóművészek mostani kiállításán. Miután filozófiai iskolát teremtett, a vulgáregzisztencializmus formájában egyenesen divattá vált: „Magány, magányosan, egyedül.” De milyen is ez a magány? És milyen is ez a magányos ember a földön?

Kétértelmű dolog az egyedüllét. Az imádkozó lélek éppúgy keresi, mint az éjszaka csendjében lopakodó tolvaj, s a cellájában térdeplő szent éppoly „magányos”, mint a páncélszekrény előtt görnyedő kasszafúró. Nagy művek és nagy gaztettek születtek a magányban. De amiről ezek a képek beszélnek, az inkább valami közbülső állapot.

A „modern” magányos a külső és belső élet közt húzódó „senki földjén” kallódó vándor. Nem formailag magányos, hanem töltésében. Talajtalan, gyökértelen – mondották rá a századfordulón. Ma egyszerűen magányosnak hívják.

Magányos az, aki lényegében elvesztette vagy megszüntette a világgal és saját, belső világával való kapcsolatát. A magányos ember a kapcsolatok örökös homoksivatagában él. Erről a tájról fest lenyűgöző képet Patrice de La Tour du Pin. Hatalmas pusztaságok nyúlnak a szívben – az önszeretet vad napja alatt, s e kopár tájat egyedül a „vad angyalok csordái”, a testiség kísértetei látogatják. A magány ezen a szinten már nem csupán szomorú, de veszélyes is, s a magányos ember közönye többé nem maradhat közömbös. Ez a fajta magány előbb-utóbb fölvonulási terep lesz La Tour du Pin vad angyalainak, a pusztulás és pusztítás erőinek.

Félelmetes állapot a magány. Jézus legelkeseredettebb szavait is ez váltja ki, az elhagyatottság. „Uram, Uram, miért hagytál el engem!?” – ezzel a kiáltással élte át talán a legmélyebben az emberi természet fájdalmát és veszélyeit. Nem ismerte ugyan az unalom, a szomorúság elősivatagait, de átélte a magány legriasztóbb fájdalmát, s ő, aki minden szenvedést magára vett, ezt az egyet elviselhetetlennek találta. S valóban: a valódi magányban senki nem maradhat meg tartósan bűntelenül és büntetlenül.

Különös, hogy a krízis és a megoldás többnyire mennyire egybeesik, milyen szoros drámai kapcsolatot tart egymással. A kór és a gyógyítás szavai szinte azonosak. Magányosak lettünk – mert nem tudunk magányosak lenni. Mit jelent ez?

Jelenti azt, hogy az ember, ki a külsőségeket, a kinti ingereket hajszolta, eltompult, s elvesztette belső fogékonyságát, hallását a csendre, képességét az elmélyülésre. Elfelejtett befelé fordulni. S ezzel egyidejűleg vesztette el másik képességét is, nyitottságát a világ, a többi ember felé. A magányos ember fordítottja a szent: tökéletes befeléfordultságával Isten és tökéletlen nyitottságával az emberek felé. Rajta keresztül a Szentlélek szabadon fújdogál a világba. Az Istennel élő ember épp ezért egyedül formailag válhat magányossá. S ez nem számít. Ahogy az alkotó ember magánya is csak formai magány, de tartalmában épp az ellenkezője, az imádkozó embernek is a magányos fa lehetne a jelképe, ahogy gyökerével a földben áll, s leveleivel ki-be lélegzi a világot.

Divatszó lett a magány, s ez mindenesetre jelzi, hol kell a ma keresztényének vigyáznia, miből kell korszerű vizsgát tennie. Magányból. Abból, hogy magányában hogyan tud minél mélyebb, minél élőbb és állandóbb kapcsolatot teremteni Istennel. Magányból kell vizsgáznia és az emberek, a világ felé való nyitottságból, mely lényegében a „jó magányosság” ellenpróbája, ikertestvére.

A magány Istene a nyitott lelkek jutalma.

(Új Ember, 1962. május 6.)

Tags: érzések, idézetek, Pilinszky János

szenvedés

vasárnap, augusztus 31st, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Nem a szenvedés tesz szentté, hanem a türelem! (Don Bosco)

Tags: idézetek

siker

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

“Sokszor és sokat nevetni; elnyerni az intelligens emberek megbecsülését, a gyermekek ragaszkodását; kivívni az őszinte kritikusok elismerését és elviselni a hamis barátok árulásait; örülni a szépnek, megtalálni másokban a jót; jobbítani egy kicsit a világon – egy egészséges gyerekkel, egy parányi kerttel vagy azzal, hogy biztos lábon állva élsz; tudni, hogy legalább egyvalaki könnyebben lélegzik, mert te voltál. Ez a boldogulás, ez a siker.” (Ralph Waldo Emerson)

Tags: idézetek

Gary Chapman: Egymásra hangolva

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

„Két nagyon különböző ember is megtanulhat harmóniában élni egymással, ha felismerik, hogyan hozzák ki a legjobbat a másikból. Ez a szeretet jutalma.”

Tags: idézetek