karesz játszótere

Szabó Lőrinc: Az erdő birkózik velem

kedd, október 2nd, 2012 | irodalom, zene | Nincs hozzászólás

Erdő, szeretőm! Óh, milliárd
élet vegyülete! szétdobált
akaratok tornyai, hatalom!
Óh erdő, új s ős társadalom,

s ti, füvek, dermedt zöld nyilak,
akiket valami titkos akarat
dobott föl a fényig, – életek,
atompaloták, rengő rengeteg –:

ahová lépek, lábam habos
húsok ingoványán tapos – –
Zöld hús, és zölden zizeg a vér,
és minden mozdul, minden él,

habzsol, tolakszik, fenyeget,
tapogat, – Óh párás szédület!
Erdők lehellete, néma láz,
zsongó, édes gáztámadás,

alattomos, fojtó szerelem:
– jaj, az erdő birkózik velem! – –
Kérges karok örvénye, ringató,
s a föld húz. – Óh gyilkos álom! Óh

indák! földindulás! – Süpped a láb,
forró zene lüktet csontjaimon át,
sötét fények, idegen erők – –!
– S lelkem letérdel az Isten előtt.

Tags: hangzóvers

to the hills

vasárnap, szeptember 23rd, 2012 | Besorolás nélkül | 3 hozzászólás

To the hills I lift my eyes,
The distant hills before me;
Hills that rise to reach the skies,
And spread their glory o’er me.
Planted by omnipotent hand,
By divine appointment they stand,
To the hills I lift my eyes,
The beckoning hills before me.

Eyes may scan the dizzy height,
And human feet stand on it;
Only faith, in mystic flight,
Can see the realms beyond it.
Steeper than the mountains of time,
Higher than the loftiest climb,
O’er the hills I lift my eyes;
From thence my help is coming.

To the hills I’ll turn again,
Away from earthly slumber,
There to gain the topmost plain;
May naught my way encumber.
On the highest summit I’ll stand,
There to view the long-promised land;
Though my eyes look to the skies,
I lift my heart to Heaven.

listen

vasárnap, szeptember 9th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

„The earth has music for those who listen.” (Shakespeare)

„Silence is a privilege.” (unknown)

Többet kéne befelé és kevesebbet kifelé.

megragadni a pillanatot

szerda, szeptember 5th, 2012 | gondolatok | Nincs hozzászólás

Mai Manó Házban, a Ritkán látott képek – Utazás a vidéki múzeumok fotókincsei között című kiállításon jártam ma.

Henri Cartier-Bresson Martin Munkácsi lányának, Joannak a következőket írta:
„1931-ben vagy 1932-ben történt, hogy láttam apád egy képét három fekete gyerekről, akik belefutnak a tengerbe. Meg kell mondanom, hogy ez volt az a kép, ami szikraként tüzet gyújtott bennem. Hirtelen ráébredtem, hogy a fényképezés meg tudja ragadni a pillanatban az örökkévalóságot. Ez volt az egyetlen kép, ami befolyásolt. Ebben a képben olyan intenzitás van, olyan spontaneitás, olyan életöröm, olyan csoda, hogy a mai napig elkápráztat.”

hálaadás

szombat, augusztus 25th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

A régi kor embere étkezés előtt hálát adott az ő istenének az ételért melyet magához vehet. A mai kor ember is így tesz. Fényképet készít, majd azt, a nagyhatalmú Felhő Istenségnek továbbítja. Minden kornak megvannak a maga rituáléi és istenei.

az öregkor bölcsessége

szombat, augusztus 25th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Vajon mennyi bölcsesség van abban az öregkorban, ahol a halálod előtt az a legfontosabb, hogy az ékszereidet ki örökli?

Pihenésről

szerda, augusztus 15th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Munkásember tudja, hogy pihenni csak úgy lehet, ha az ember nem ír, nem olvas és úgy él, mint a legsötétebb Afrika vad embere: rézbőrűre sülve eszik, iszik, alszik, fürdik, halászgat; ha pedig egy-egy kis időre ezek egyikét sem teszi, akkor kifekszik a fűbe, feje alá kanyarítja két karját és nézi a kék eget, hogy milyen istenáldott szépet tud kékleni az a felénk boruló magas mennyország. – (Rexa Dezső – Dunamenti nyaralóhelyek)

önismeret

vasárnap, július 29th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

“It is a sad fate for a man to die too well known to everybody else, and still unknown to himself.” ― Francis Bacon

az út megy tovább

hétfő, július 16th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Az út örökké megy tovább,
szirtek fölött és fák alatt,
nap nem járta barlangon át,
fürge folyó mentén halad,
halad havon, mit tél szitált,
virágok közt a nyári réten,
pázsiton át és kövön át,
holdsütötte hegyek tövében.

Az út örökre megy tovább,
felhők alatt és hold alatt,
de bármilyen messze tért,
a láb végül hazafelé halad.
S a szem mely lángot és csatát látott
kőtermek mélyiben,
a régi ismert mezőkön át
füvön, fán, dombon elpihen.

tavaszi szél

hétfő, július 16th, 2012 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Talán a legszebb előadásmódja.