Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk
péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
No comments yet.
Leave a comment
Search
Címkék
Kategóriák
Archívum
- 2020. augusztus
- 2017. december
- 2017. augusztus
- 2016. november
- 2014. január
- 2013. november
- 2013. augusztus
- 2013. június
- 2013. május
- 2013. március
- 2013. február
- 2013. január
- 2012. december
- 2012. november
- 2012. október
- 2012. szeptember
- 2012. augusztus
- 2012. július
- 2012. június
- 2012. május
- 2012. március
- 2012. február
- 2012. január
- 2011. december
- 2011. november
- 2011. július
- 2011. június
- 2011. május
- 2011. január
- 2010. december
- 2010. november
- 2010. október
- 2010. szeptember
- 2010. augusztus
- 2010. július
- 2010. június
- 2010. május
- 2010. április
- 2010. március
- 2010. január
- 2009. december
- 2009. november
- 2009. október
- 2009. szeptember
- 2009. augusztus
- 2009. július
- 2009. június
- 2009. április
- 2009. március
- 2009. február
- 2009. január
- 2008. december
- 2008. november
- 2008. október
- 2008. szeptember
- 2008. augusztus
- 2007. december