képmás

Hat kenyér és a szabad akarat

hétfő, december 1st, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

A délután csak nem akart véget érni. Zalában jártam, azok között a mesebeli dombok és völgyek között, amiket – nem lehetett másképp – játékos jókedvében hengergetett, vájogatott oda a Teremtő. › Continue reading

Tags: ,

Hamvas Béla

csütörtök, november 13th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Kétszer volt úgy, hogy olvasván femerült bennem, meg kéne ismerni Hamvas Bélát és munkásságát közelebbről. Ha harmadszorra is felmerül utána fogok olvasni tényleg…

Tags: ,

belső rend

szerda, november 12th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Az ember olyan gyakran felhergeli magát nem működő internet, félresikerült barkácsmunka és egyéb hasonló múlékony apróságok miatt. Pedig a végeredmény ugyanaz (sőtt, így rosszabb), akár ideges az ember, akár nem. A viszonylagos belső rend nem a mütyürkés polcok tetszelgő és ízléstelen statikussága, inkább olyan, mint egy artistacsoport műsora a cirkuszkupolában: végtelenül bonyolult, pontosan kapcsolódó, állandóan megbillenő, s mindig visszacsapó, kényes egyensúly. Szüntelenül korrigálni kell, állandó dinamika.

Tags: ,

munka

hétfő, november 10th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

“Gyermekkoromhoz tartozott a segítés. Otthon és rokonoknak, barátoknak. Vizet hordani, fát vágni, répalevelet szedni, kertet ásni, boltba szalaadni. Ma sok szülő nem engedi gyermekét dolgozni. A minap Agócs Tibor karateedző mesélte, hogy egy támogatótól kapott az egyesület egy csomó ócska raklapot az ezdőterem fűtésére. Föl kell aprítani, be kell hordani. Hívta a növendékeket segíteni. Az egyik szülő fölháborodott, hogy az ő kisfia ugyan nem fog dolgozni. Köszönöm asszonyom, felelte a mester, gyermeket alkalmatlan a sportra. Hogy ne rontsa nálunk a levetőt, én fizetem önnek a fiú tandíját, de többé hozzánk be ne tegye a lábát!

Ne jósoljuk, hogy mi vár egy így nevelt gyerekre.”

forrás: novemberi képmás, Czakó Gábor

Tags:

Nyitott kert

hétfő, szeptember 29th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Nyitott Kert http://nyitottkert.hu

… A mezőgazdaságból élők egyre kevesebben vannak, könnyű ellenük fordítani az adóforintjaikat féltő állampolgárok nagy tömegeit. Különösen nálunk, ahol a mezőgazdaság kollektivizálása tudatosan együtt zajlott a parasztság és az egyre szaporodó város lakosság szembefordításával, a mai napig kabarétémaként mutogatva vélt elmaradottságukat, tájékozatlanságukat, kapzsiságukat.
Nem véletlen, hogy a környezetvédő szervezetek ismerték fel legelőször az érdekközösséget a fenntartható módon gazdálkodó családi gazdaságokkal, a helyi értékek, hagyományok őrzőivel. A Nyitott Kert betakarítási ünnepein sokgyerekes, fiatal családok dolgoznak együtt csökkent munkaképességű, de lelkes helyi segítőkkel, egyetemistákkal. Bográcsban fő a közös ebéd a kert terményeiből, a legkisebbek töklámpásokat lóbálnak már sötétedéskor, és a mulatság táncházzal zárul.

Forrás: Képmás magazin 2008. augusztus, Lechner Judit cikke: Élelmiszer-önrendelkezés

Tags:

arc

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Hetek óta ült a városon a köd. Elvonult a szapora léptű munkába indulók hada, s előmerészkedtek a mai ráérők. Unokáikat oviba kísérő nyugdíjasok, szabadnapos felszolgálónők és orvosok, tanárok, akik harmadik órára mentek, „lógó” egyetemisták. Nem kellett sietniük, mégis bebújtak összehúzott kabátgallérjukba, a férfiak föl sem pillantottak egy-egy szemrevaló fehérszemélyre, a nagymamák türelmetlenül húzták odébb a kutyák és markológépek után megforduló gyerekeket. Hamuszínű sietős alakok a szürke téren. Fekete-fehér kép – fekete és fehér nélkül. A színtelen reggelen anélkül siklott a szem egyik szembejövőről a másikra, hogy az agyba bármilyen érzékelhető impulzust küldött volna.

Mégis megláttam egy arcot. Tágra nyílt szemekkel nézett a hamuszínű emberek és galambszürke háztetők fölé. Mosolygott. A gyermekek, a szentek és a bolondok feltétlen odaadásával. Nem zavarta, hogy a szembejövők belebámulnak a képébe, a férfi vak volt. A nap sugarai akkor küzdötték át magukat a pára- és füsttömegen, és elsőként az az arc tükrözte vissza, amelyik felé fordult. Mert mit is keresnének a „világtalan” szemek idelent? Pár pillanat múlva a fény már mindenkié volt, színnel és élettel töltötte meg a teret. Milyen kicsin múlik! Az ember – tiszteletre méltó szellemi teljesítményével és gigantikus erőfeszítéseivel – mennyire elesett és reményvesztett tud lenni.

Mégis felkel és elindul a ködös reggeleken is. Mert van reménye, hogy látni fogja a Napot.

Szám Katalin

Tags: ,

Search

Olavasom