hit

nagypénteki traktus

vasárnap, december 7th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Nagypénteki traktus a szenvedés időszakában.
Tract.1, Graduale Romanum szerint.
Habakuk éneke a Habakuk könyvéből

Marcel Pérés: Domine audivi auditum tuum

Domine audívi audítum tuum, et tímui: considerávi ópera tua, et expávi.
V: In médio duórum animálium innotescéris: dum appropinquáverint anni, cognoscéris: dum advénerit tempus, ostendéris.
V: In eo, dum conturbáta fúerit anima mea: in ira, misericórdiae memor eris.
V: Deus a Líbano véniet, et Sanctus de monte umbróso et condénso.
V: Opéruit caelos majéstas ejus: el laudis ejus plena est terra.

Tags:

Dsida Jenő: Gyöngék imája

szombat, december 6th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Jó Uram, aki egyként letekintesz
bogárra, hegyre, völgyre,
virágra, fűre, szétmálló göröngyre, –
Te tudod jól, hogy nem vagyok gonosz
csak nagyon-nagyon gyönge.

Mert pókháló és köd a szív,
selyemszőttes az álom,
pehelykönnyű és szinte-szinte semmi
s én erőtlen kezem
még azt sem tudja Hozzádig emelni.

De azért vágyaim ne dobáld a sárba,
ami az Óceánnak
legdrágább, legkönnyesebb gyöngye!
Hiszen tudod, hogy nem vagyok gonosz,
csak gyönge, nagyon gyönge.

Tags: ,

Pilinszky János: Hitünk titkairól (részlet)

kedd, december 2nd, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Advent: a várakozás megszentelése. Rokona annak a gyönyörű gondolatnak, hogy „meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk”. Gyermekkorunkban éltünk így. Vágyakoztunk arra – ami biztosan megjött. Télen: az első hóesésre. És várakozásunk ettől semmivel sem volt kisebb, erőtlenebb. Ellenkezőleg: nincs nagyobb kaland, mint hazaérkezni, hazatalálni – beteljesíteni és fölfedezni azt, ami a miénk. És nincs gyengébb és „jogosabb” birtoklás se, mint szeretnünk azt, akit szeretünk és aki szeret minket. Csak a szeretetben, csak az ismerősben születhet valódi „meglepetés”, lehetséges végeérhetetlenül várakoznunk és megérkeznünk, szakadatlanul utaznunk és szakadatlanul hazatalálnunk.
Minden egyéb kaland, minden egyéb megismerés és minden egyéb várakozás véges és kérdéses. Így értem azt, hogy a karácsony a szeretet, és advent a várakozás megszentelése.
Az a gyerek, aki az első hóesésre vár – jól várakozik, s már várakozása is felér egy hosszú-hosszú hóeséssel. Az, aki hazakészül, már készülődésében otthon van. Az, aki szeretni tudja azt, ami az övé – szabad, és mentes a birtoklás minden görcsétől, kielégíthetetlen éhétől-szomjától. Aki pedig jól várakozik, az időből épp azt váltja meg, ami a leggépiesebb és legelviselhetetlenebb: a hetek, órák percek kattogó, szenvtelen vonulását. Aki valóban tud várni, abban megszületik az a mélységes türelem, amely szépségében és jelentésében semmivel se kevesebb annál, amire vár.

Tags: ,

ima

péntek, november 14th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Erdő mellett estvé lettem
Subám fejem alá tettem
Összetettem két kezemet
így kértem jó Istenemet.

Én Istenem adjál szállást.
Már meguntam a járkállást.
a járkállást a bújdosást.
Az idegen földön lakást.

Adjon Isten jó éjszakát.
Küldje hozzánk szent angyalát.
Bátorítsa szívünk álmát.
Adjon Isten jó éjszakát.

Tags:

Mane nobiscum

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Eucharist

||: Mane nobiscum Domine :||

Maradj velünk leszáll az éj,
Lángol a szívünk, csak szólj beszélj.
Maradj velünk leszáll az éj,
hitünknek fénye szent kenyér.

Tags:

Árny és fény

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Árny és fény között az út
Tán a végtelenbe fut…
Egy életet egy életért,
És mindent, mindent az Istenért.

Dal, mondjad el,
Mi a szívem mélyén pihen!
Hatalmas a nagyvilág,
Benne titkon voltál jelen.
Nézd, életem
Tiéd már szüntelen.
Ha öröm ér,
Vagy néha fáj,
Hát fogd a két kezem!

Tags: ,

Csendesen

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Nincsen más vágyam,
csak csendesen szeretni még.
Dicsőség, pénz, hírnév,
az egyhez mérve mennyit ér?

Futottam én eleget,
leülnék ma már.
És mi a távolban lebegett,
egy karnyújtásra vár.

Tövis nélkül rózsa
kertben ritka kép,
de illatával boldogítja
a jó kertész szívét.

Dalom szélnek szárnyán
szívem csend szavát
néma hangon eldalolja,
nem is mer határt.

Ki hallja meg?
Csak Ő, kit átölelt a dal,
mert vágya él; mint nagy folyó,
szeretni úgy akar.

Nincsen más vágyam,
csak csendesen szeretni még,
s a felhőkön túl egyszer
nevetni örökké.

Tags: ,

Nyolc

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Boldogok, kik szegények lélekben,
Boldogok, mert övék lesz a menny.
Ne gyűjts itt a földön kincseket!
Ahol a kincsed, ott megleled szívedet.

Boldogok, akik sírnak,
Boldogok: nekik vigaszt nyújtanak.
Lehet szívükben könny és fájdalom,
De a bánatért övék a jutalom.

Boldogok a szelíd szívűek,
Távol áll tőlük minden gyűlölet.
Örökségük a föld lesz majd,
Őket várja az égi ország.

Boldogok, akik éhezve-szomjazva
Kutatják, merre az igazság.
Boldogok, mert elmúlik éhségük,
Távol jár tőlük a szomjúság.

Boldogok, kiket az irgalom vezérel,
Lelkükig durva keménység nem ér el.
Eljön majd az a döntő perc, a nap:
Irgalomból az életük megmarad.

Boldogok a szívükben tiszták.
Boldogok, mert az Istent meglátják.
Életük csupa ujjongás,
Tiszta szívüknek nem kell semmi más!

Boldogok a békeszerzők,
Háborút, jajt foglyul ejtők.
Igazán ők Isten fiai.
A béke szívükben: igazság és jóság.

Boldogok, akiket üldöznek, szánnak,
Mert jól tudják, hol van az igazság.
Boldogok, ha hűségben járnak,
A mennyek országát bírhatják.

Boldog vagy, ha gyaláznak értem,
Ha miattam csak mocsok az érdem:
Szenny és gyűlölet, hazugság…
Örülj hát, mert jutalmad a mennyben!

Vigadozz, vigadozzon szíved!
Boldog vagy, mert elnyered a mennyet!
Isten arca a boldogság,
Jelenlétében felolvad a lelked!

Tags: ,

Babits Mihály: Zsoltár férfihangra

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Tudod, hogy érted történnek mindenek — mit busulsz?
A csillagok örök forgása néked forog
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.

Ó hidd el nékem, benned a Cél és nálad a Kulcs.
Madárka tolla se hull ki — ég se zeng — föld se remeg,
hogy az Isten rád ne gondolna. Az Istent sem értheti meg,
aki téged meg nem ért.

Mert kedvedért alkotott mennyet és földet és tengereket,
hogy benned teljesedjenek; — s korok történetét
szerezte meséskönyvedül — s napba mártotta ecsetét,
hogy kifesse lelkedet.

Kinek színezte a hajnalt, az alkonyt, az emberek arcát? Mind teneked!
És kinek kevert sorsokat és örömet és bánatot,
hogy gazdag legyen a lelked? És kinek adott
annyi bús szerelmeket,

szerelmek bűnét és gyászát? s hogy bűn és gyász egysúlyu legyen,
eleve elosztott számodra szépen derüt és borút,
sorsot és véletlent, világ nyomorát, ínséget, háborút,
mindent a lelkedre mért

öltöny gyanánt: — úgy van! eónok zúgtak, tengerek száradtak, hogy a lelked: legyen
császárok vétkeztek, seregek törtek, hogy megkapd azt a bút,
amit meg kellett kapnod, és világok vihara fútt
a te bűnös lelkedért!

Mert ne gondold, hogy annyi vagy, amennyi látszol magadnak,
mert mint látásodból kinőtt szemed és homlokod, úgy nagyobb
részed énedből, s nem ismered föl sorsod és csillagod
tükörében magadat,

és nem sejted hogy véletleneid belőled fakadnak,
és nem tudod hogy messze Napokban tennen erőd
ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt
az adamant rudakat.

(1918. ápr.)

Tags: ,

Korzenszky Richárd OSB: A bingyi

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Mindenkinek vannak tárgyai, amelyek hozzánőttek. Így voltam én a bingyivel. Kisgyerek voltam. Egyik nagy ajándéka az életemnek, hogy otthon mindig közösen étkeztünk. Egy időben négy generáció is ült a családi asztalnál: dédapám, anyagi nagyszüleim, szüleim és mi, a gyermekek.
Az étkezésnek volt egy mindig visszatérő eseménye. Másnak lehet, hogy nem tűnt föl, de nekem nagyon érdekes volt. Nagyapám az ebéd vége felé fogpiszkálót faragott. Gyufaszálból. Nem is fogpiszkáló volt az érdekes, hanem a bicska. A csillogó zsebkés, két pengével, a naggyal és a kicsivel. A bingyi. A kisebb, vékonyabb pengével faragott nagyapám, a kis pilingával. Kezében a csillogó bingyi, teljes figyelemmel dolgozik: kész művészet volt, amit csinált – legalább is nekem. De ami igazán érdekes volt, az nem is a faragás, nem a fogpiszkáló, hanem maga a bingyi. Elérhetetlen, kimondhatatlanul kívánatos tárgy.
– Nagyapa, adja nekem a bingyit…
– Nem adom.
– De adja nekem…
– Nem kapod…
– De kérem, adja nekem…
– Jó, ha meghalok, a tied lesz.
– Mikor hal meg, nagypapa?
Megdermedt a levegő. Nagyanyám sírni kezdett. Ez a kölyök a nagyapja halálát kívánja! Napokig nem lehetett szólni hozzá. Nagyapám tudta, hogy miről van szó, de a nagymama vigasztalhatatlan maradt. Pedig nekem nem a nagypapa halála kellett – ki mondott volna akkor esténként könyv nélkül Petőfi-verseket, meg Arany Jánostól költeményeket nekem. Csak a bingyi kellett volna.
Múltak az évek. Lassan már felnőtt lettem, egyetemista Budapesten. Táviratot kaptam szüleimtől: Nagyapa kórházban. Látni szeretne. Azonnal vonatra ültem, estére otthon voltam, a kórházban még én szólhattam hozzá utoljára. Az éjszaka meghalt.
Szüleim elmondták: amikor nagyapát be kellett vinni a kórházba, azt mondta:
– A Mikit hívjátok haza. A bingyit pedig adjátok neki!
A bingyi… Nem egyszerűen egy csillogó bicska a bingyi. Sokkal több annál. Nem egyszerűen egy kisgyerek vágya: nekem a bicska kell… A bingyi számomra nagyapám lelke. Akitől a versek szeretetét tanultam. Akinek a vonásai az én arcomon is tovább élnek. A bingyi: jele a személyes szeretetnek. Annak, hogy együvé tartozunk.

Tags: ,

Search

Olavasom