irodalom

Szívemnek

péntek, december 8th, 2017 | irodalom | Nincs hozzászólás

Édes szívem
jobbik lelkem,
szebbik életem!
sok időmet
miért kell tőled
távol töltenem?

Távol tőled
erdőt, rétet
hívok neveden…
mostan mégis
még az ég is
olyan idegen.

Ha itt volnál
rám-hajolnál
(vagy már nem lehet?)
Ákombákot
bolondságot
mesélnék neked.

Rám-hajolnál,
kegyes volnál
s nem mint tapsi, vad…
simogatnám
számlálgatnám
arany-hajadat.

Azután csak
átkapnálak,
csókolnám a szád –
megijednél,
megremegnél,
mint szélben a nád –

Tags: ,

József Attila – Gyermekké tettél

szombat, március 16th, 2013 | irodalom | Nincs hozzászólás

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Szabó Lőrinc: Az erdő birkózik velem

kedd, október 2nd, 2012 | irodalom, zene | Nincs hozzászólás

Erdő, szeretőm! Óh, milliárd
élet vegyülete! szétdobált
akaratok tornyai, hatalom!
Óh erdő, új s ős társadalom,

s ti, füvek, dermedt zöld nyilak,
akiket valami titkos akarat
dobott föl a fényig, – életek,
atompaloták, rengő rengeteg –:

ahová lépek, lábam habos
húsok ingoványán tapos – –
Zöld hús, és zölden zizeg a vér,
és minden mozdul, minden él,

habzsol, tolakszik, fenyeget,
tapogat, – Óh párás szédület!
Erdők lehellete, néma láz,
zsongó, édes gáztámadás,

alattomos, fojtó szerelem:
– jaj, az erdő birkózik velem! – –
Kérges karok örvénye, ringató,
s a föld húz. – Óh gyilkos álom! Óh

indák! földindulás! – Süpped a láb,
forró zene lüktet csontjaimon át,
sötét fények, idegen erők – –!
– S lelkem letérdel az Isten előtt.

Tags:

Csokonai Vitéz Mihály: Tartózkodó kérelem

csütörtök, április 15th, 2010 | irodalom | Nincs hozzászólás

Nemrég egy Schäffer Erzsébet történet kapcsán találkoztam a verssel. Úgy emlékeztem, feltettem ide, de most pótolom az elmaradást! 🙂

A hatalmas szerelemnek
Megemésztő tüze bánt.
Te lehetsz írja sebemnek,
Gyönyörű kis ‘tulipánt!’

Szemeid szép ragyogása
Eleven hajnali tűz,
Ajakid harmatozása
Sok ezer gondot elűz.

Teljesítsd angyali szókkal,
Szeretőd amire kért:
Ezer ambrózia csókkal
Fizetek válaszodért.

József Attila: Istenem

szerda, április 14th, 2010 | irodalom | Nincs hozzászólás

Dolgaim elől rejtegetlek,
Istenem, én nagyon szeretlek.
Ha rikkancs volna mesterséged,
segítnék kiabálni néked.

Hogyha meg szántóvető lennél,
segítnék akkor is mindennél.
A lovaidat is szeretném
és szépen, okosan vezetném.

Vagy inkább ekeszarvat fogva
szántanék én is a nyomodba,
a szikre figyelnék, hogy ottan
a vasat még mélyebbre nyomjam.

Ha csősz volnál, hogy óvd a sarjat,
én zavarnám a fele varjat.
S bármi efféle volna munkád,
velem azt soha meg nem unnád.

Ha nevetnél, én is örülnék,
vacsora után melléd ülnék,
pipámat egy kicsit elkérnéd
s én hosszan, mindent elbeszélnék.

József Attila: Imádság megfáradtaknak

kedd, április 13th, 2010 | irodalom | Nincs hozzászólás

Alkotni vagyunk, nem dicsérni.
Gyerekeink sem azért vannak,
Hogy tiszteljenek bennünket
S mi, Atyánk, a te gyerekeid vagyunk.
Hiszünk az erő jó szándokában.
Tudjuk, hogy kedveltek vagyunk előtted,
Akár az égben laksz, akár a tejben,
A nevetésben, sóban, vagy mibennünk.
Te is tudod, hogyha mi sírunk,
Ha arcunk fényét pár könnycsepp kócolja,
Akkor szivünkben zuhatagok vannak,
De erősebbek vagyunk gyönge életünknél,
Mert a fűszálak sose csorbulnak ki,
Csak a kardok, tornyok és ölő igék,
Most mégis, megfáradván
Dícséreteddel keresünk új erőt
S enmagunk előtt is térdet hajtunk, mondván:
Szabadíts meg a gonosztól.
Akarom.

Karinthy Frigyes: Lecke

kedd, április 13th, 2010 | irodalom | 1 hozzászólás

Megcsókoltalak, megmutatni,
Hogyan kell nékem csókot adni.

Megfúltál, úgy öleltelek
Mutatni, hogy ölelj te meg.

És sírtam is, ölelve térded,
Mert tudtam, hittem, hogy megérted,

Bő könnyeim, a könnyű bért,
Mit értem ontsz, a könnyekért.

Eldobtam mindent – íme, lásd,
Hogyan lehet szeretni mást,

Kiért mindent százszor megadnál,
Ezerszer jobban önmagadnál.

Kész vagyok meghalni miattad,
Hogy élj, hogy meg ne halj miattam,
Ahogy hiszem, hiszen mutattad.

Ne tétovázz, ne félj, ne féltsd magad,
Csak az kap ingyen, aki ingyen ad.

Mondtam, szeretlek, mondd, szeretsz-e –
Mindössze ennyi volt a lecke,

Mindössze ennyi a titok,
De jaj neked, ha nem tudod.

Jaj néked, hogyha az egész
Szabály és példa kárbavész –

Jobb lett volna meg sem születni
Nékünk, mint egymást nem szeretni.

Thándor Márk: Advent

szombat, december 20th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Illópárlat a tálban,
Mécs az asztalon,
Havas utak fölött
Száll a fény,
Angyalszárnyakon.

Hirdeti a létét,
Mutatja az utat,
Emberi múltammal
Szemem,
Csillagot kutat.

Kinyitom kapumat,
Had menjen, mi
Nyugalmat itt nem lel,
Betér a jászol s
Egy szellő reám lehel.

Nincsen földi kincsem,
Erényem kevés,
Mindenem, mim lehet,
Leteszem e jászol elé.
Még gőzölög a tál,
Ég a mécs,
Köszönt ez Adventi éj:
Fénnyel telt téli sötét.

(forrás: a Misztrál weboldala)

Tags:

Szabó Lőrinc: Mindenütt ott vagy

szerda, december 10th, 2008 | irodalom | 5 hozzászólás

Mindenütt ott vagy, ahol valaha
tudtalak, láttalak, szerettelek:
út orom, erdő veled integet,
falu és város, nappal s éjszaka
folyton idéz, őszi hegy s tél hava,
vízpart s vonatfütty, s mindenben ott remeg
az első vágy s a tartó őrület
huszonöt kigyúlt tavasza, nyara.
Mindenütt megvagy: mint virágözön
borítod életemet, friss öröm,
frissítő ifjúságom, gyönyöröm:
minden mindenütt veled ostromol
de mindig feljajdul a halk sikoly:
e sok Mindenütt mindenütt Sehol!

Tags: ,

Dsida Jenő: Robinson

vasárnap, december 7th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Misztrál: Robinson

Robinson áll a tenger partján.
Háta mögött a zord sziget,
zúgó erdő, kúszó liánok –
és nézi, nézi a vizet.

Szemén rezeg a Magány könnye,
de arca sötét és konok:
hiszen csak tegnap rémítették
a fölfedezett lábnyomok.

Önnönlelkének papagája,
lenyűgözött bús szelleme
“Szegény Robinson”-t rikácsol rá,
s minden iszonyattal tele.

Rémekkel ijesztik az éjek,
a sziget lábujjhegyre áll,
feléje hajlik, fojtogatja:
Ezerszer jobb tán a halál!

És áll, csak áll a tenger partján,
háta mögött a zord sziget,
kúszó liánok, sötét erdő, –
és kémleli a nagy vizet.

A kék habok közt felmorajlik
valami zsongó halk remény,
s a Magány foglya térdre hull
a tenger sivár fövenyén.

A láthatatlan messzeségben,
melyet már annyi álma rótt,
megérez és körülcirógat
egy eljövendő kis hajót.

Szatmárhegy, 1926. július hó

Tags: , ,

Search

Olavasom