Pók

szombat, november 26th, 2016 | gondolatok

Ez a kedves hölgy a szomszédom. Most lép ki az ajtón, munkába megy, és éppen a „csinosnak érzem magam” hangulatban van. Bezárja az ajtót és útnak indul szokásos holmijával: retikül, uzsonna, sporttáska az aerobicfelszereléssel és a szemetesvödör. Megfordul, észrevesz, mosolyogva üdvözöl és elindul. Alig tesz néhány lépést, egyszer csak felsikolt: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Szó szerint idéztem.) Mint egy tűzoltóautó szirénája. Pókháló! Teljes erejéből belesétált egy pókhálóba! Jogosan merül fel benne a kérdés: Akkor most hol a pók?
A csomagokat a szélrózsa minden irányába szerteszórja, közben akrobatikus, őrjöngő táncot jár, mint egy felhevült, párzásra kész gólya. Az arcát és a haját tapogatja, és újult erővel felsikít: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Megpróbál bejutni a bejárati ajtón anélkül, hogy a zárat kinyitná. Újra megpróbálja, beletöri a kulcsot a zárba. A hátsó ajtóhoz rohan, s közben az ÁÁÁÁÁÁÁááááááá Doppler-effektusa hangzik.
Ugyanaz a jelenet a másik fél szemszögéből: Íme a pók. Átlagos külsejű, középszürke, középkorú pókhölgy. Pirkadat előtt kelt, azóta szövi hálóját, minden a legnagyobb rendben halad. Szép idő van, nem fúj a szél, a levegő páratartalma a szálragadás szempontjából optimális. Ellenőrzi a rögzítési pontokat, miközben a szúnyogokra gondol, amiket reggelire fogyaszt majd. Pompás kedvében van, duzzad a tettvágytól. És ekkor elszabadul a poklok pokla: földrengés, tornádó, vulkánkitörés. A háló elszakad, és egy őrjöngve hadonászó, mozgó szénakazal köré tekeredik. Egy hatalmas, kipingált húsdarab olyan hangot hallat, amihez foghatót a pók még életében nem hallott: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ahhoz túl nagy, hogy behálózzam és később megegyem, ahhoz túl sokat ficánkol, hogy leszorítsam. Ugorjak rá vagy várjak és reménykedjek? Bújjak el netán?
A pókhölgy embert fogott. Jogosan merül fel benne a kérdés: Hová megy ez az ember és mit csinál, ha odaér? A szomszédasszony azt hiszi, a pók akkora, mint egy homár, hatalmas szája van és mérgező fullánkjai. A szomszédasszony minden bizonnyal meztelenre vetkőzik, megfürdik és hajat mos, hogy biztosan megszabaduljon tőle. Valószínűleg teljesen át is öltözik, nehogy pókgazdává váljon.
A pók pedig? Nos, ha mindezt túléli, lesz mit mesélnie arról a valamiről, ami EKKORA VOLT. „És látnotok kellett volna a SZÁJÁT!”
A pókok, ezek a bámulatra méltó teremtmények már vagy 350 millió éve élnek a Földön, úgyhogy gyakorlatilag bármivel megbirkóznak. Sokan is vannak, 60-70 ezer jut minden kertvárosi négyszögölre. Legjobban a hálót irigylem tőlük. Képzeld csak el, milyen lenne, ha az emberek is rendelkeznének a pókok eme képességével, ha volna a gerincünk tövénél egy hatlyukú nyílás, amivel méterszámra állíthatnánk elő azt az üvegszálhoz hasonlatos valamit! Gyerekjáték lenne a csomagolás. A hegymászás pedig csak komolytalan szórakozás. Gondolj az olimpiára! Új távlatok nyílnának a gyermeknemzésben és nevelésben. Az embernek szinte beleborsódzik a háta, ha csak elképzeli. Takarításkor azonban minden bizonnyal gondot okoznának az embernagyságú hálók.
Ez a história egy dalt juttatott az eszembe. Te is ismered, és szüleid és gyermekeid is. Az incifinci pókról szól: „Megy föl az incifinci pók az ereszen / Elkapja eső, lemossa fergeteg. / De elapad az ár, ha a nap felragyog / S újra megy az ereszen az incifinci pók.” Éneklés közben mutogatni is kell, tudod.
Hogy van ez? Miért ismerjük mindannyian ezt a dalt? Miért tanítjuk gyermekeinknek? Hiszen igazán kedvező színben tünteti fel a pókokat, senki nem kezd ÁÁÁÁÁÁÁÁ-t üvölteni, miközben énekli. Talán azért, mert az élet nagy kalandját olyan világosan és egyszerűen ábrázolja. A pici állat kalandra vágyik. Meglátja az ereszcsatornát — hosszú, sötét alagút, mely felfelé, a fénybe visz. A pók gondolkodás nélkül nekivág. Csapások sújtják: eső, özönvíz, a hatalmas elemek. Végül elsodorják a pókot, és egyszer csak ott találja magát, ahonnét elindult. És azt mondja-e vajon a pók: na, ebből elegem van? Nem! Előbújik a nap, fénye elönti a világot, melege megszárítja a pókot. És a pici lény odamegy az ereszcsatornához, fölnéz és azt gondolja: de engem tényleg érdekel, mi van ott fenn! Most már kicsit okosabban fog hozzá: először az eget kémleli, jobb fogódzókat keres, elmond egy pókfohászt, aztán nekivág az ismeretlennek, a fény és még ki tudja, mi felé.
Hosszú, hosszú idő óta pontosan ugyanúgy él minden teremtett lény, katasztrófák, kudarcok, csapások közepette. Túlélők vagyunk valamennyien, és erre tanítjuk gyermekeinket is. Lehet, hogy a pókok is erre tanítják gyermekeiket, amúgy pók módra.
A szomszédasszony is túléli a dolgot, és legközelebb kicsit okosabb lesz, amikor munkába menet kilép az ajtón.
A pók, ha életben marad, úgyszintén. Ha pedig nem —van még pók elég, s a hírek gyorsan terjednek.
Különösen az ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ híre.

No comments yet.

Leave a comment

 

Search

Olavasom