Archive for augusztus, 2008

Radnóti Miklós: Levél a hitveshez

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Kaszás Attila

A mélyben néma, hallgató világok,
üvölt a csönd fülemben s felkiáltok,
de nem felelhet senki rá a távol,
a háborúba ájult Szerbiából
s te messze vagy. Hangod befonja álmom,
s szivemben nappal ujra megtalálom,
hát hallgatok, míg zsong körém felállván
sok hűvös érintésü büszke páfrány.

Mikor láthatlak ujra, nem tudom már,
ki biztos voltál, súlyos, mint a zsoltár,
s szép mint a fény és oly szép mint az árnyék,
s kihez vakon, némán is eltalálnék,
most bujdokolsz a tájban és szememre
belülről lebbensz, így vetít az elme;
valóság voltál, álom lettél ujra,
kamaszkorom kútjába visszahullva

féltékenyen vallatlak, hogy szeretsz-e?
s hogy ifjuságom csúcsán, majdan, egyszer,
a hitvesem leszel, – remélem ujra
s az éber lét útjára visszahullva
tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, –
csak messze vagy! Túl három vad határon.
S már őszül is. Az ősz is ittfelejt még?
A csókjainkról élesebb az emlék;

csodákban hittem s napjuk elfeledtem,
bombázórajok húznak el felettem;
szemed kékjét csodáltam épp az égen,
de elborult s a bombák fönt a gépben
zuhanni vágytak. Ellenükre élek, –
s fogoly vagyok. Mindent, amit remélek
fölmértem s mégis eltalálok hozzád;
megjártam érted én a lélek hosszát,

s országok útjait; bíbor parázson,
ha kell, zuhanó lángok közt varázslom
majd át magam, de mégis visszatérek;
ha kell, szívós leszek, mint fán a kéreg,
s a folytonos veszélyben, bajban élő
vad férfiak fegyvert s hatalmat érő
nyugalma nyugtat s mint egy hűvös hullám:
a 2 x 2 józansága hull rám.

Tags:

Kányádi Sándor: Három székláb

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | Nincs hozzászólás

Kor-zár

Van egy kis szék, három lábú.
Három lába három bábú.
Egyik Billeg, másik Ballag,
Harmadik meg Billeg-Ballag.
Így a kis szék meg nem állhat,
Szidja is a három lábat:
Állj meg Billeg, nyughass Ballag,
Ne lipinkázz Billeg-Ballag!
De ők aztán csak azért se
Nem hallgatnak a kis székre.
Billeg ballag, Ballag billeg,
Billeg-Ballag ballag-billeg.
Jár csak jár a három tébláb
Ringatózó három székláb,
Kedvében ekképpen járnak
A kicsi szék gazdájának.

Tags:

Weöres Sándor: Déli felhők

péntek, augusztus 15th, 2008 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Agócs Írisz: Felhők

Agócs Írisz: Felhők

Kor-zár

Domb tövén, hol nyúl szalad,
s lyukat ás a róka:
nyári fényben, napsütésben
felhőt les Katóka.

Zöld fűszál az ajka közt,
tenyerén az álla…
A vándorló felhő-népet
álmosan csodálja.

Elől úszik Mog király,
kétágú az orra,
feje fölött koronája,
mint a habos torta.

Fut mögötte a bolond
szélesen nevetve
nagy púpjából szürke kígyó
nyúlik az egekbe.

Törött kordén utazik
egy kopasztott kánya,
s haját tépve Bogyóvére,
a király leánya.

És utánuk cifra ház
gördül sok keréken,
benn a cirkusz hercegnője
öltözködik éppen.

Száz ruháját, ékszerét
odaadná szépen,
csak egy hétig futkoshatna
lenn a nyári réten.

Tags:

Hamlet: Finálé

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Lencsés – Horváth

Horatio:
Itt a szörnyű látvány, ne keresd tovább
De esküszöm, neked, én elmondom okát
Hallasz majd bűnről, durva erőszakról,
Ölésről, csodáról, egy összetört családról
Elmondom a tervet, mely mindezt okozta
És véresen hullott a főre, ki koholta

Fortinbras:
Sietve mondd el hát, miért e sok halál
De előtte hívd össze az ország minden urát
Enyém lesz a föld, mit a pám vesztett el
Jog szerint kapom meg, nem durva fegyverrel
Most itt egy nagy lélek testétől megválik
Nyugodj békében nemes, dán királyfi

Ha megéri nagy király vált volna belőle
De nyugalmat nem talált háborgó lelke
Hatalmas súly nyomta háborgó lelkét
Megszakadt alatta, nem bírta terhét

Mindenki:
Ha megéri nagy király vált volna belőle
De nyugalmat nem talált háborgó lelke
Hatalmas súly nyomta háborgó lelkét
Megszakadt alatta, nem bírta terhét

Ha megéri nagy király vált volna belőle
De nyugalmat nem talált háborgó lelke
Hatalmas súly nyomta háborgó lelkét
Megszakadt alatta, nem bírta terhét

Ha megéri nagy király vált volna belőle
De nyugalmat nem talált háborgó lelke
Hatalmas súly nyomta háborgó lelkét
Megszakadt alatta, nem bírta terhét.

Hamlet: Ne törődj a külső világgal

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Lencsés – Horváth

Hamlet: Üdvözöllek szép leányzó
Szívem örvend, hogy látlak téged
Boldogságomhoz hiányzol
Általad lesz életemnek fénye
Mit vétettem én ellened
Miért fordulsz most így félre
Mit tettem én rosszat neked
Csókjaid mért vonod el tőlem

Ophelia: Uram, most kérem, ne zavarjon
Sürgős dolog, mit meg kell tennem
Utamba kérem, hogy ne álljon
Engedjen már, most el kell mennem
Mért tetted ezt apám velem

Hamlet: Mintha a szívemet tépték ki volna
Hisz érzem jól, igazán szeret
Előttem már így nincsen holnap
Kérésed miatt így két ember
Szeretlek téged, te gyönyörű hölgy
Egymás miatt egyre csak szenved
Életem kincse vagy, te szépséges gyöngy

Ophelia: Apám kérte soha többet
Én már veled ne találkozzak
Hisz király leszel, így feleséget
Népedért neked érdekből hoznak

Hamlet: A trónról én érted lemondok
Nekem már így a hatalom oly nagy gond
Csak veled éljek boldogságban
Gyere kedves legyél a társam

Együtt: Ne törődj most a külső világgal
Zárj ki mindent egy erős zárral
Ölelj és csókolj, így szeress
Mert életem veled lesz csak teljes

Hamlet: Mondd miért kell?

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Lencsés – Horváth

Hamlet:
Mondd mért kell, hogy mindezt végig nézzem
Mondd mért kell úgy gyűlölnöm a vérem
Mondd mért kell, hogy tagadjam mit érzek
Mért olyan nagy bűn, hogy kívánom a véget
Mondd mért van, hogy anyám megtagadta
Mondd mért van, hogy apámat gyalázza
Mondd mért van, hogy egy barom ült a trónra
S anyám ágyában ily hamar felváltja

Hisz így itt vendég lettem én
Kit csak érdekből tartanak még
Ha már nem szeretne a nép
Elküldtek volna rég
Az, ki szívéből szeretett
Nem felejti sohasem el
Másért nem tagadja azt meg
Amit esküvel fogad meg
Úgy kérlek nézz le rám
Itt állok s várok rád
Szívem majd megszakad
Így látnom asszonyod
S nem tudom mit tegyek
Segíts hát énnekem
Úgy kérlek szólj hozzám
Hogy érjelek el apám
Nyomorult életem
Méltó hozzád nem lehet

Ophelia: Mondd mért kell, hogy mindezt végig nézzem
Mondd mért kell úgy szeretnem téged
Mondd mért kell, hogy tagadjam mit érzek
Mért nem lehetek én a te hű feleséged
Lassan elsodor tőlem az ár

H: Segíts nekem!
O: Én itt várok s te messze jársz
H: Légy mindenem
O: Az élet fájna már nélküled
Kérlek maradj itt velem
Mint egy méh, ha virágra száll
Éppúgy érsz most te is hozzám
Érzem szívem téged kíván
Hozzád örök szál fűz már

Együtt: Mint egy méh, ha virágra száll
Éppúgy érsz most te is hozzám
Érzem szívem téged kíván
Hozzád örök szál fűz már.

Árny és fény

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Árny és fény között az út
Tán a végtelenbe fut…
Egy életet egy életért,
És mindent, mindent az Istenért.

Dal, mondjad el,
Mi a szívem mélyén pihen!
Hatalmas a nagyvilág,
Benne titkon voltál jelen.
Nézd, életem
Tiéd már szüntelen.
Ha öröm ér,
Vagy néha fáj,
Hát fogd a két kezem!

Tags: ,

Csendesen

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Nincsen más vágyam,
csak csendesen szeretni még.
Dicsőség, pénz, hírnév,
az egyhez mérve mennyit ér?

Futottam én eleget,
leülnék ma már.
És mi a távolban lebegett,
egy karnyújtásra vár.

Tövis nélkül rózsa
kertben ritka kép,
de illatával boldogítja
a jó kertész szívét.

Dalom szélnek szárnyán
szívem csend szavát
néma hangon eldalolja,
nem is mer határt.

Ki hallja meg?
Csak Ő, kit átölelt a dal,
mert vágya él; mint nagy folyó,
szeretni úgy akar.

Nincsen más vágyam,
csak csendesen szeretni még,
s a felhőkön túl egyszer
nevetni örökké.

Tags: ,

Nyolc

péntek, augusztus 15th, 2008 | zene | Nincs hozzászólás

Boldogok, kik szegények lélekben,
Boldogok, mert övék lesz a menny.
Ne gyűjts itt a földön kincseket!
Ahol a kincsed, ott megleled szívedet.

Boldogok, akik sírnak,
Boldogok: nekik vigaszt nyújtanak.
Lehet szívükben könny és fájdalom,
De a bánatért övék a jutalom.

Boldogok a szelíd szívűek,
Távol áll tőlük minden gyűlölet.
Örökségük a föld lesz majd,
Őket várja az égi ország.

Boldogok, akik éhezve-szomjazva
Kutatják, merre az igazság.
Boldogok, mert elmúlik éhségük,
Távol jár tőlük a szomjúság.

Boldogok, kiket az irgalom vezérel,
Lelkükig durva keménység nem ér el.
Eljön majd az a döntő perc, a nap:
Irgalomból az életük megmarad.

Boldogok a szívükben tiszták.
Boldogok, mert az Istent meglátják.
Életük csupa ujjongás,
Tiszta szívüknek nem kell semmi más!

Boldogok a békeszerzők,
Háborút, jajt foglyul ejtők.
Igazán ők Isten fiai.
A béke szívükben: igazság és jóság.

Boldogok, akiket üldöznek, szánnak,
Mert jól tudják, hol van az igazság.
Boldogok, ha hűségben járnak,
A mennyek országát bírhatják.

Boldog vagy, ha gyaláznak értem,
Ha miattam csak mocsok az érdem:
Szenny és gyűlölet, hazugság…
Örülj hát, mert jutalmad a mennyben!

Vigadozz, vigadozzon szíved!
Boldog vagy, mert elnyered a mennyet!
Isten arca a boldogság,
Jelenlétében felolvad a lelked!

Tags: ,

Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes.

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom | 2 hozzászólás

„Életem legfontosabb viselkedési szabályait egytől egyig az óvodában sajátítottam el. Az egyetemen a bölcsesség nem volt különösebb érték, az óvodában azonban annál inkább. Íme, amit tanultam:
Ossz meg mindent másokkal!
Ne csalj a játékban!
Ne bánts másokat!
Mindent oda tégy vissza, ahonnét elvetted!
Rakj rendet magad után!
Ne vedd el a másét!
Kérj bocsánatot, ha valakinek fájdalmat okoztál!
Evés előtt moss kezet!
Húzd le a vécét!
A frissen sült sütemény és a hideg tej tápláló.
Élj mértékkel! Mindennap tanulj, gondolkodj, rajzolj, fess, énekelj, táncolj, játssz és dolgozz egy keveset!
Délutánonként szundíts egyet!
A nagyvilágban óvatosan közlekedj, fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól!
Ismerd fel a csodát! Ne feledd a magocskát a műanyag pohárban: a gyökerek lefelé terjeszkednek, a növények felfelé, és senki nem tudja pontosan, mindez hogyan van, de valamennyien hasonlóképpen élünk.
Az aranyhalak, a hörcsögök, a fehér egerek, még a magocska is a műanyag pohárban – mind meghalnak egyszer. Mi is.
És emlékezz az első szóra, melyet megtanultál – a legfontosabbikra –: nézd!
Minden fontos dolog bennük foglaltatik. A szeretet és az alapvető higiénia. Az ökológia, a politika, az egyenlőség és az értelmes élet.
Válaszd ki bármelyik pontot, fordítsd le bölcs, felnőtt szavakra, és alkalmazd családodra, kormányodra, munkádra, egész életedre – meglátod, bölcsnek és igaznak fogod találni.
Gondold csak el, mennyivel jobb volna a világ, ha összes lakója süteményt és tejet uzsonnázna minden délután három órakor, aztán pedig fogná a plédjét és szunyókálna egy keveset. És milyen jó volna, ha az összes kormány oda tenne vissza mindent, ahonnét elvette, és rendet rakna maga után. És akárhány éves is vagy, még mindig érvényes a szabály: a nagyvilágban fogd meg a társad kezét, és ne szakadjatok el egymástól.”

Search

Olavasom