Pilinszky János: Magasság és mélység

péntek, augusztus 15th, 2008 | irodalom

Az erkölcsi és spirituális emelkedés ősi szimbóluma a hegymászó útja, erőfeszítése. Minél közelebb jutunk a hegy csúcsához, annál nagyobb területet fog át tekintetünk az alattunk elterülő vidékből: annál tisztábban és átfogóbban rajzolódik ki az élet és benne tulajdon életünk jelentése, csodálatos motiváltsága.

Az emelkedőkkel azonban a lejtők is megnőnek, s a csúcsokat szakadékok árnyékolják. Igazságos ez? Vajon csakugyan emelkedés az emelkedés, vagy újabb és még veszélyesebb csapda csupán?

A csúcs ellentmondását megpillantó értelem föltétlenül megbotránkozhat e paradoxonon, amennyiben nem lép tovább. De aki továbblép, azt a mélységiszony is fölfelé hajtja, s nem kisebb erővel, mint a csúcs vonzása.

Így lesz erkölcsi emelkedésünk legfőbb titka az alázat, és nemcsak titka, de egyedül reális mércéje is. Aki valóban emelkedik: lehetetlen, hogy mélység és magasság feszültségében ne váljék alázatossá. Mert ahogy a magasság föltételezi a mélységet, éppúgy nincs emelkedés alázat nélkül. Az alázat nem is egyéb talán, mint szüntelen és fáradhatatlan emelkedés.

A növekvő szakadék így válik maga is jótékonnyá, s épp ezáltal, hogy szünet nélkül növekszik. A lázongó ezt hajszának nevezné, a gőgös vagy fáradt belezuhanna – de az alázatos szív neki köszönheti, hogy alázatos maradhat. Magasság és mélység az ő páros szárnya.

Tags:

No comments yet.

Leave a comment

 

Search

Olavasom