Pók

szombat, november 26th, 2016 | gondolatok | Nincs hozzászólás

Ez a kedves hölgy a szomszédom. Most lép ki az ajtón, munkába megy, és éppen a „csinosnak érzem magam” hangulatban van. Bezárja az ajtót és útnak indul szokásos holmijával: retikül, uzsonna, sporttáska az aerobicfelszereléssel és a szemetesvödör. Megfordul, észrevesz, mosolyogva üdvözöl és elindul. Alig tesz néhány lépést, egyszer csak felsikolt: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! (Szó szerint idéztem.) Mint egy tűzoltóautó szirénája. Pókháló! Teljes erejéből belesétált egy pókhálóba! Jogosan merül fel benne a kérdés: Akkor most hol a pók?
A csomagokat a szélrózsa minden irányába szerteszórja, közben akrobatikus, őrjöngő táncot jár, mint egy felhevült, párzásra kész gólya. Az arcát és a haját tapogatja, és újult erővel felsikít: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Megpróbál bejutni a bejárati ajtón anélkül, hogy a zárat kinyitná. Újra megpróbálja, beletöri a kulcsot a zárba. A hátsó ajtóhoz rohan, s közben az ÁÁÁÁÁÁÁááááááá Doppler-effektusa hangzik.
Ugyanaz a jelenet a másik fél szemszögéből: Íme a pók. Átlagos külsejű, középszürke, középkorú pókhölgy. Pirkadat előtt kelt, azóta szövi hálóját, minden a legnagyobb rendben halad. Szép idő van, nem fúj a szél, a levegő páratartalma a szálragadás szempontjából optimális. Ellenőrzi a rögzítési pontokat, miközben a szúnyogokra gondol, amiket reggelire fogyaszt majd. Pompás kedvében van, duzzad a tettvágytól. És ekkor elszabadul a poklok pokla: földrengés, tornádó, vulkánkitörés. A háló elszakad, és egy őrjöngve hadonászó, mozgó szénakazal köré tekeredik. Egy hatalmas, kipingált húsdarab olyan hangot hallat, amihez foghatót a pók még életében nem hallott: ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ahhoz túl nagy, hogy behálózzam és később megegyem, ahhoz túl sokat ficánkol, hogy leszorítsam. Ugorjak rá vagy várjak és reménykedjek? Bújjak el netán?
A pókhölgy embert fogott. Jogosan merül fel benne a kérdés: Hová megy ez az ember és mit csinál, ha odaér? A szomszédasszony azt hiszi, a pók akkora, mint egy homár, hatalmas szája van és mérgező fullánkjai. A szomszédasszony minden bizonnyal meztelenre vetkőzik, megfürdik és hajat mos, hogy biztosan megszabaduljon tőle. Valószínűleg teljesen át is öltözik, nehogy pókgazdává váljon.
A pók pedig? Nos, ha mindezt túléli, lesz mit mesélnie arról a valamiről, ami EKKORA VOLT. „És látnotok kellett volna a SZÁJÁT!”
A pókok, ezek a bámulatra méltó teremtmények már vagy 350 millió éve élnek a Földön, úgyhogy gyakorlatilag bármivel megbirkóznak. Sokan is vannak, 60-70 ezer jut minden kertvárosi négyszögölre. Legjobban a hálót irigylem tőlük. Képzeld csak el, milyen lenne, ha az emberek is rendelkeznének a pókok eme képességével, ha volna a gerincünk tövénél egy hatlyukú nyílás, amivel méterszámra állíthatnánk elő azt az üvegszálhoz hasonlatos valamit! Gyerekjáték lenne a csomagolás. A hegymászás pedig csak komolytalan szórakozás. Gondolj az olimpiára! Új távlatok nyílnának a gyermeknemzésben és nevelésben. Az embernek szinte beleborsódzik a háta, ha csak elképzeli. Takarításkor azonban minden bizonnyal gondot okoznának az embernagyságú hálók.
Ez a história egy dalt juttatott az eszembe. Te is ismered, és szüleid és gyermekeid is. Az incifinci pókról szól: „Megy föl az incifinci pók az ereszen / Elkapja eső, lemossa fergeteg. / De elapad az ár, ha a nap felragyog / S újra megy az ereszen az incifinci pók.” Éneklés közben mutogatni is kell, tudod.
Hogy van ez? Miért ismerjük mindannyian ezt a dalt? Miért tanítjuk gyermekeinknek? Hiszen igazán kedvező színben tünteti fel a pókokat, senki nem kezd ÁÁÁÁÁÁÁÁ-t üvölteni, miközben énekli. Talán azért, mert az élet nagy kalandját olyan világosan és egyszerűen ábrázolja. A pici állat kalandra vágyik. Meglátja az ereszcsatornát — hosszú, sötét alagút, mely felfelé, a fénybe visz. A pók gondolkodás nélkül nekivág. Csapások sújtják: eső, özönvíz, a hatalmas elemek. Végül elsodorják a pókot, és egyszer csak ott találja magát, ahonnét elindult. És azt mondja-e vajon a pók: na, ebből elegem van? Nem! Előbújik a nap, fénye elönti a világot, melege megszárítja a pókot. És a pici lény odamegy az ereszcsatornához, fölnéz és azt gondolja: de engem tényleg érdekel, mi van ott fenn! Most már kicsit okosabban fog hozzá: először az eget kémleli, jobb fogódzókat keres, elmond egy pókfohászt, aztán nekivág az ismeretlennek, a fény és még ki tudja, mi felé.
Hosszú, hosszú idő óta pontosan ugyanúgy él minden teremtett lény, katasztrófák, kudarcok, csapások közepette. Túlélők vagyunk valamennyien, és erre tanítjuk gyermekeinket is. Lehet, hogy a pókok is erre tanítják gyermekeiket, amúgy pók módra.
A szomszédasszony is túléli a dolgot, és legközelebb kicsit okosabb lesz, amikor munkába menet kilép az ajtón.
A pók, ha életben marad, úgyszintén. Ha pedig nem —van még pók elég, s a hírek gyorsan terjednek.
Különösen az ÁÁÁÁÁÁÁÁÁ híre.

Berda József: Vándorének

szerda, január 22nd, 2014 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Nosza, lendítsd meg magad olyan
légy, mint a csikó s hajrá! fel,
fel a hegyekbe, mind magasabbra!
Csak addig élsz, míg bátorít barangoló
kedved, míg izmaid bírják az iramot egyre
felfelébb; megállás nélkül menni, menni,
csavarogni, hogy élj teli tűzzel, s lásd
a vidám világot: csak így menekülhetsz a halál elől!
Öregek, s ti fiatalok – halljátok; el ne
hagyjátok már magatokat; repüljetek,
repüljetek ki a szabadba, a szabadság ölébe
erre mindig lesz idő! Nincs máshol édesebb,
szerelmesebb pihenés! Otthon gyötrődni mindig,
szoba rabjának lenni? nincs, nincs ennél
nagyobb büntetés! Inkább nem élni többé, ha
netán megbénulna lábam s tespednem
kellene félhalottként! –
Óh, hegyek, völgyek és erdők végtelen
vonulata: a ti fiatal fiatok vagyok még,
ne hagyjatok megöregedni soha már!

dícséret

szerda, január 22nd, 2014 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Azzal dicsérlek, hogy szebbé teszem a teremtés rám eső zugát. (Szent-Györgyi Albert)

Zsoltár gyermekhangra

szerda, november 27th, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Misztrál új lemezének, a Babits-nak hála, felfedeztem ezt is.

Az Úristen őriz engem
mert az ő zászlóját zengem.

Ő az Áldás, Ő a Béke
nem a harcok istensége.

Ő nem az a véres Isten:
az a véres Isten nincsen.

Kard ha csörren, vér ha csobban,
csak az ember vétkes abban.

Az Úristen örök áldás,
csira, élet és virágzás.

Nagy, süket és szent nyugalma
háborúnkat meg se hallja.

Csöndes ő míg mi viharzunk
békéjét nem bántja harcunk.

Az Úristen őriz engem,
mert az Ő országát zengem.

Az Ő országát, a Békét,
harcainkra süketségét.

Néha átokkal panaszlom
de Ő így szól: “Nem haragszom!”

Néha rángatom, cibálom: –
tudja hogy csak őt kívánom.

Az is kedvesebb számára,
mint a közömbös imája.

Az Úristen őriz engem
mert az Ő zászlóját zengem.

Hogy daloljak más éneket,
mint amit Ő ajkamra tett?

Tőle, Hozzá minden átkom:
hang vagyok az Ő szájában.

Lázas hang talán magában:
kell a szent Harmóniában.

S kell, hogy az Úr áldja, védje
aki azt énekli: Béke!

Lesznai Anna: Ajánlás

péntek, augusztus 16th, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Enyémek a lobbanó kertek
Enyémek a koccintó kelyhek
Enyémek a csudálkozó csókok
A kereső szárnyú ima.
De tiéd gyümölcse a kertnek
A kas, hol a csókok pihennek
Tiéd a kelyhek bora
Tiéd a hála imámban
Jóízű béke a számban
Boldogult vágyak tora.
Tiéd az élet sebére
Bizalmunk balzsamos bére
Szerelmünk mákonya.

éneklés

hétfő, június 24th, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

– A gyerekeknek tehát lehetőleg minél többet kellene mozogniuk?

– Igen, de nem feltétlenül kell hegyet mászniuk. Az egyik legcsodálatosabb testtanulási gyakorlat az éneklés. Eközben ugyanis a gyermek agyának olyan virtuóz módon kell a hangszalagokat modulálnia, hogy hajszálpontosan a megfelelő hang jöjjön ki. Ez a lehető legjobb finommotorikus gyakorlat és ugyanakkor ez a feltétele minden későbbi, nagyon differenciált gondolkodásmódnak is.

Ráadásul az éneklés esetében egy nagyon komplex kreatív teljesítményről van szó. Hiszen a gyereknek az egész dalt fejben kell tartania ahhoz, hogy egzakt módon a megfelelő időpontban eltalálja a megfelelő hangot. És a kórusban megtanul alkalmazkodni is a többiekhez – ami a szociális kompetencia egyik feltétele.

Ezen kívül a gyerekek valami csodálatos dolgot is megtapasztalnak: azt ugyanis, hogy nem tudunk félni, ha énekelünk. Ma már tudják a neurobiológusok, hogy a felszabadult agy éneklés közben nem képes félelemérzéseket mobilizálni. Ezért énekel az ember évezredek óta lefelé menet a pincébe. Nem azért, hogy elijessze az egereket.

másik öröme

szerda, május 29th, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

A másik boldogságának akkor is lehet őszintén örülni, amikor az életben éppen nincs miért örülnöd és magad alatt vagy.

eskü

csütörtök, május 23rd, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

Akárhogy is, de ez azért egy szép eskü:
Én N.N. esküszöm az élő Istenre, aki Atya, Fiú, Szentlélek, teljes Szentháromság, egy, örök Isten, hogy N.N.-t, akinek most Isten színe előtt kezét fogom, szeretem. Szeretetből veszem el Őt, Isten törvénye szerint, feleségül. Hozzá hű leszek, vele megelégszem, vele szentül élek, vele tűrök, vele szenvedek, és Őt sem egészségében, sem betegségében, sem boldog, sem boldogtalan állapotában, holtomig vagy holtáig, hitetlenül el nem hagyom, hanem teljes életemben hűséges gondviselője leszek. Isten engem úgy segítsen
Ámen.

tenni akarás

hétfő, május 13th, 2013 | Besorolás nélkül | Nincs hozzászólás

“Minél több ember él, minél inkább fejlődik a társadalom, annál több a gond. A természet egyre gyorsabb pusztítása, a források kizsákmányolása, az emberi lélek nyughatatlansága és szétesése mind abból ered, hogy az ember valamit tenni akart. A fejlődésnek nincs eredendő oka, és tenni sem kellett semmit. Elérkeztünk arra a pontra, hogy olyan mozgalmat kell indítanunk, amelynek célja az, hogy ne tegyünk semmit.”
(Fukuoka Maszanobu)

József Attila – Gyermekké tettél

szombat, március 16th, 2013 | irodalom | Nincs hozzászólás

Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.

Search

Olavasom